Külföld
Johnson: Nem lesz vámellenőrzés az ír-északír határon a Brexit után

Johnson, aki a kormányzó Konzervatív Párt Manchesterben tartott éves kongresszusának szerdai zárónapján szólalt fel, kijelentette: észszerű és építő jellegű javaslatról van szó. Ennek egyetlen alternatívája a megállapodás nélküli Brexit, de Nagy-Britannia nem erre törekszik, bár készen áll erre is - mondta. A brit kormányfő közölte, hogy a javaslat mindkét fél részéről kompromisszumokat igényel.
Elmondta: a tervezet olyan megoldást tartalmaz, amelynek alapján a Brexit után is érvényben maradnak a jelenlegi szabályozási rendszerek az ír szigeten a mezőgazdasági termelők és egyéb üzleti vállalkozások számára. Johnson ennek részleteit nem fedte fel. Kijelentette ugyanakkor: „semmilyen körülmények között” nem lesz vámellenőrzés a Brexit után sem Észak-Írország és Írország határán, sem a határ közelében.
Boris Johnson megismételte azt a többször hangoztatott álláspontját, hogy az Egyesült Királyság a Brexit jelenleg érvényes október 31-i határnapján mindenképpen kilép az Európai Unióból, megállapodással vagy anélkül. Kijelentette: a Brexitről döntő népszavazás után három és fél évvel az emberek most már kezdik úgy érezni, hogy a bolondját járatják velük, és azt gyanítják, hogy „bizonyos erők” egyszerűen semmiféle Brexitet nem akarnak.
Ha ez a gyanújuk beigazolódik, annak súlyos következményei lesznek a demokráciába vetett bizalomra - mondta Johnson a manchesteri tory kongresszust bezáró szerdai beszédében.
A 35 perces beszéd - amely Johnson első kongresszusi felszólalása volt miniszterelnökként és a Konzervatív Párt vezetőjeként - a várakozásoknál és a korábbi tory kongresszusok pártvezetői beszédeinél is jóval rövidebb volt, és a vártnál kevesebb részletet tartalmazott az új Brexit-megállapodásról London által az EU számára összeállított javaslatcsomagról.
A brit miniszterelnök azt már a BBC-nek adott előző napi nyilatkozatában is leszögezte, hogy e javaslatokban nem szerepel fizikai vámellenőrző posztok létesítése az ír-északír határ bármelyik oldalán.
Elengedhetetlennek nevezte ugyanakkor, hogy egy szuverén, egységes ország egységes vámtérségként funkcionáljon, és kijelentette, hogy ennek így kell lennie az Egyesült Királyság esetében is a brit EU-tagság megszűnése után.
Johnson a keddi BBC-interjúban úgy fogalmazott: ha az Európai Unió ragaszkodik ahhoz, hogy a brit EU-tagság után legyen vámellenőrzés, akkor Londonnak „ezt a realitást” el kell fogadnia. Hozzátette: ebben az esetben létre kell hozni egy vámellenőrzési rendszert, de az ír-északír határtól távol.
Johnson szerint mindazonáltal ezeket az ellenőrzéseket „abszolúte minimális” szintre lehet szorítani, és meg lehet oldani új fizikai infrastruktúra kiépítése nélkül. Erre szerdai kongresszusi beszédében is utalást tett, mondván: a probléma már létező technológiai megoldásokkal áthidalható.
A The Daily Telegraph című konzervatív brit napilaphoz eljutott, az újság szerdai kiadásában ismertetett részletek szerint London javaslatai között szerepel, hogy Észak-Írországban 2025-ig érvényben maradna az uniós belső piac szabályrendszerének nagy része. Vámellenőrzések azonban e kiszivárgott javaslat szerint is lennének Írország és Észak-Írország között, mivel Észak-Írország az Egyesült Királyság részeként kilép az EU vámuniójából.
A The Daily Telegraph által látott részletek szerint 2025-ben az észak-írországi kormány dönthetne arról, hogy azután is fennmaradjon-e az EU egységes belső piacával harmonizáló szabályrendszer.
A 499 kilométeres ír-északír határszakasz lesz a Brexit után az Európai Unió és az Egyesült Királyság egyetlen szárazföldi vámhatára. Ezen a határon az észak-írországi megbékélési folyamatot elindító 1998-as nagypénteki megállapodás egyik fő vívmányaként hosszú ideje semmiféle fizikai ellenőrzés nincs.
Az ellenőrzés visszaállításának elkerülését célozza az EU-val tavaly novemberben megkötött Brexit-megállapodásban is szereplő tartalékmegoldás - backstop -, amelynek alapján az Egyesült Királyság egésze vámuniós viszonyrendszerben maradna az Európai Unióval, emellett Észak-Írországban érvényben maradnának az EU egységes belső piacának egyes szabályai is, mindaddig, amíg ezt más megállapodás, például szabadkereskedelmi egyezmény szükségtelenné nem teszi.
Az Európai Bizottság álláspontja szerint az unió egységes belső piacának és a vámunió integritásának megőrzése végett szükséges a backstop-megoldás ahhoz, hogy a Brexit után se kelljen fizikai határellenőrzést meghonosítani az ír-északír határon.
Boris Johnson kormánya azonban mereven elveti a backstop-záradékot, mert álláspontja szerint ez a megoldás az Egyesült Királyság alkotmányos integritását és saját belső piacát kezdené ki. A szerdán beterjesztett javaslatcsomagot London a backstop-mechanizmust tartalmazó eredeti Brexit-megállapodás alternatívájaként dolgozta ki.
Jean-Claude Juncker a minap a Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy a backstop-mechanizmust fel lehet váltani alternatív megoldásokkal, de csak olyanokkal, amelyekkel maradéktalanul elérhetők a backstop-záradék eredeti célkitűzései. Juncker szerint ha ugyanezek a célkitűzések hiánytalanul teljesülnek más módon, akkor „nincs szükségünk a backstopra”.
London egységes árukereskedelmi szabályozási térséget javasol az ír szigeten
A brit kormány az ír sziget egészére és minden áruféleségre, köztük az agrárélelmiszerekre kiterjedő egységes kereskedelmi szabályozási térség kialakítását javasolta szerdán az Európai Uniónak.
Boris Johnson Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének írt, a Downing Street által szerda délután ismertetett négyoldalas levelében - amelyhez egy hétoldalas technikai magyarázó melléklet is kapcsolódik - kiemeli, hogy e szabályozási övezet „fennállásának idejére” szükségtelenné tenné bármiféle ellenőrzés bevezetését az Észak-Írország és az Ír Köztársaság közötti áruforgalomban, mivel az árukra vonatkozó észak-írországi szabályozás azonos maradna az Európai Unióban alkalmazott szabályozási rendszerrel.
A brit javaslat sarkalatos eleme ugyanakkor az is, hogy Észak-Írország Brexit után nem az EU vámuniójának, hanem teljes mértékben az Egyesült Királyság vámtérségének tagja lenne. Mindez maradéktalanul összeegyeztethető azzal a célkitűzéssel, hogy az ír-északír határ a Brexit után is nyitott maradjon - áll Johnson levelében.
Mindez maradéktalanul összeegyeztethető azzal a célkitűzéssel, hogy az ír-északír határ a Brexit után is nyitott maradjon - áll Johnson levelében. A brit kormányfő hangsúlyozza, hogy az Észak-Írország és Írország közötti árukereskedelem az Egyesült Királyság és az EU közötti teljes áruforgalom alig több mint egy százalékát teszi ki. Így bármiféle esetlegesen felmerülő kockázat kezelhető lenne az EU egységes belső piacán és az Egyesült Királyság belső piacán egyaránt, különös tekintettel arra, hogy a külső országokból érkező import továbbra is az EU és az Egyesült Királyság vámhatóságainak ellenőrzése alatt maradna.
A brit javaslatcsomag alapján a Nagy-Britanniából Észak-Írországba irányuló agrárélelmiszer-szállítmányok ellenőrzési vagy kijelölt beléptetési pontokon haladnának át. Ezeket a szállítmányokat a brit hatóságok azonosság- és dokumentáció-ellenőrzésnek, valamint fizikai ellenőrzésnek vetnék alá az Európai Unió vonatkozó előírásainak megfelelően.
A javaslat e része gyakorlatilag azt jelenti, hogy valamilyen egyirányú határellenőrzési rendszer létrejönne Nagy-Britannia és Észak-Írország között legalábbis az agrárélelmiszerek forgalmában, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy Észak-Írország és az Európai Unióban maradó Ír Köztársaság határán már ne kelljen fizikai ellenőrzésnek alávetni az áruforgalmat.
A brit javaslatcsomag külön ki is emeli, hogy London „abszolút mértékben” elkötelezett az észak-írországi rendezési folyamatot elindító 1998-as nagypénteki egyezmény fenntartása mellett, és ennek jegyében a brit kormány soha semmilyen körülmények között nem létesít fizikai határt Észak-Írország és Írország között.
A legnagyobb észak-írországi protestáns britpárti erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) eddig elvetette azt a lehetőséget, hogy Észak-Írországban az Egyesült Királyság egyéb térségeitől eltérő szabályozási rendszer lépjen életbe a Brexit után.
A DUP aggályait hivatott orvosolni a jelek szerint a javaslatcsomag azon eleme, amely kiköti, hogy a javaslatban foglalt szabályozási rendszert az átmeneti időszak lejártának időpontjában, majd pedig négyévente az észak-írországi parlament és a helyi kormány megvizsgálhassa és dönthessen arról, hogy támogatja-e. Ha e támogatást a helyi önkormányzatisági szervek megvonják, e szabályozási rendszer egy éven belül érvényét veszti.
Az Európai Bizottság tárgyilagosan elemezni fogja a brit megoldási javaslatot
Az Európai Bizottság szóvivője azt közölte, hogy a testület meg fogja kezdeni a brit javaslat tárgyilagos elemzését, amint az beérkezik hozzájuk.
Az Európai Unió kész a konstruktív tárgyalásokra, azonban a bénultság fő okának számító ír-északír pótmegoldás (backstop) kiváltását célzó javaslatnak összeegyeztethetőnek kell lennie a kilépési megállapodással, azaz a belső piaci integritás tiszteletben tartásával és az ír-szigeti kemény határellenőrzés visszaállításának megelőzésével - szögezte le Mina Andreeva.
Mint közölte, Jean-Claude Juncker szerdán késő délután telefonon beszélni fog Boris Johnson brit kormányfővel. Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója pedig este tájékoztatja a bennmaradó tagállamok kormányainak képviselőit a beterjesztett szöveg tartalmáról.