Külföld
Szócséplés Iránról
Az ENSZ-közgyűlésen sem született újjá a perzsa atomalku
Addig nem tárgyal Irán az atomalkuról, amíg életben vannak ellene a „történelem legdurvább” szankciói – jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök az ENSZ-közgyűlés általános vitáján tegnap, „könyörtelen gazdasági terrorizmussal” és „nemzetközi kalózkodással” vádolva meg Washingtont, de odaszúrt az európaiaknak is, akik a Trump–Róháni találkozót szorgalmazták, ahogy a szaúdiak is kaptak nyugati kapcsolataikért. A kormányszóvivő továbbra is az amerikaiak atomalkuhoz való visszatérését nevezte meg a perzsák feltételének a tárgyalás folytatásához. Federica Mogherini, az EU főképviselője az európaiak alkuhoz való ragaszkodását hangoztatta, Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter viszont már kedden beolvasott az európaiaknak, mondván, felelőtlen az a francia–német–brit korábbi közös közlemény, amelyben a szaúdiak elleni dróntámadásokkal Iránt vádolták, az amerikaiakkal összhangban. Francia részről Emmanuel Macron elnök reagált, aki mind Washingtont, mind Teheránt felszólította „gyűrjék le kételyeiket, és mutassanak elég bátorságot a béke építéséhez”.
A migrációról is tárgyalt Áder New Yorkban
Az Amazonas jövője és a migráció is szóba került a magyar köztársasági elnök keddi tárgyalásain, amelyeket Áder János az ENSZ 74. ülésszakának keretében folytatott. A tárgyalásokat követően Áder elmondta, egyiptomi kollégájával, Abdel-Fattáh esz Szíszivel megállapították, hogy az arab ország eddig sikeresen akadályozta az embercsempészek tevékenységét. Lenín Moreno ecuadori elnökkel az Amazonas jövőjéről beszéltek. Qu Dongyuval, az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) főigazgatójával pedig arról, hogyan lehet egyre kevesebb termőföldön, csökkenő vízkészletek mellett a növekvő népességet jó minőségű és elég élelmiszerrel ellátni. (HSz)