Külföld

Az Európai Bizottság elnökével tárgyal hétfőn Boris Johnson

 Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével tárgyal hétfőn Luxemburgban Boris Johnson brit miniszterelnök.

Az Európai Bizottság elnökével tárgyal hétfőn Boris Johnson
Az EU többször is megerősített álláspontja viszont az, hogy nem lehetséges a tavaly novemberben elért, a londoni alsóház által háromszor is elutasított Brexit-megállapodás újratárgyalása
Fotó: MH

 Ez lesz kettejük első négyszemközti hivatalos találkozója azóta, hogy Johnsont júliusban a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjévé és miniszterelnökké választották. A Downing Street részletek nélküli pénteki tájékoztatása szerint Johnson és Juncker munkavacsorán vesz részt. Az illetékes hangsúlyozta ugyanakkor: a találkozó ténye nem jelenti azt, hogy áttörésre lehet számítani a brit EU-tagság megszűnésével (Brexit) kapcsolatos nyitott kérdések megoldásában.

Boris Johnson rendszeresen hangoztatott álláspontja szerint van lehetőség új megállapodás elérésére az Európai Unióval a Brexit feltételrendszeréről a kilépés jelenleg érvényes október 31-i határnapjáig.

Az EU többször is megerősített álláspontja viszont az, hogy nem lehetséges a tavaly novemberben elért, a londoni alsóház által háromszor is elutasított Brexit-megállapodás újratárgyalása.
 

Kapcsolódó írásaink