Külföld

Kikelt a köpönyegforgató alpolgármester akciója miatt Kelemen Hunor

Mocorgás Marosvásárhelyen

„Nem akarjuk a bíróság előtt kiröhögtetni magunkat” – indokolta az RMDSZ elnöke, hogy miért nem zárja ki a párt soraiból Makkai Gergelyt, Marosvásárhely magyar alpolgármesterét.

Kelemen Hunor ugyanakkor közölte, Makkai immár nem az RMDSZ politikusa, hanem Dorin Florea polgármester helyettese. Makkaitól lassan egy éve megvonta bizalmát a párt, s lemondásra szólította fel az alpolgármestert, aki ennek nem tett eleget; Kelemen elmondta, a mandátuma elvételéhez ki kéne zárni a pártból, de az bírósági eljárást is vonhatna maga után, aminek a magyar közösség látná kárát, ráadásul Makkai már a bizalom megvonásakor fellebbezéssel fenyegetőzött. Az alpolgármester amiatt került célkeresztbe, mert jóváhagyta azt a „tájékoztató kampányt”, amelynek keretében nemrég a városbeliek levelet kaptak a polgármestertől és utódjától, a magyar líceum vegzálásában is élen járó Claudiu Maiortól, akik az RMDSZ-t okolták a városbeli problémákért. Az alpolgármestertől a bizalmat egy közpénzből fizetett dél-koreai kirándulása után vonták meg.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom