Külföld

Háromszázezer euróra büntették az Eleonore civil hajó kapitányát

Háromszázezer euróra (csaknem 99 millió forintra) büntették az Eleonore civil hajó német állampolgárságú kapitányát, Claus-Peter Reischt az olasz hatóságok - közölte a Mission Lifeline nevű német civil szervezet pénteken.

Háromszázezer euróra büntették az Eleonore civil hajó kapitányát
Az Eleonore a líbiai partoknál egy süllyedő gumicsónakról vette fedélzetére a csoportot
Fotó: AFP/JOHANNES FILOUS

Axel Steier, a Mission Lifeline szóvivője elmondta, hogy a döntés ellen fellebbeztek.

„Ötven százalék esélyt látunk rá, hogy megússzuk a bírságot” - tette hozzá Steier. A szóvivő szerint Reisch védelmére hozható fel, hogy kényszerhelyzetben volt.

Az Eleonore hétfőn az olasz hatóságok tilalma ellenére kikötött a szicíliai Pozzallóban mintegy száz migránssal a fedélzetén. A hajót lefoglalták.

„Számolunk azzal, hogy elveszíthetjük a hajót” - mondta a szóvivő. Steier 300 ezer euróra becsülte a jármű értékét, amelynek felét a technikai berendezés teszi ki. Elmondta, hogy adományokból már összegyűlt egy új hajó vételárának fele. „Hibás döntés lenne most feladni” - érvelt.

A szervezet az előző évben elveszítette Lifeline nevű hajóját, amelyet Máltán foglaltak le.

Kapcsolódó írásaink