Külföld
Fordulat Hongkongban: visszavonták a törvényt
A kormányzó engedett

Carrie Lam hongkongi kormányzó ugyanis tegnap bejelentette, hogy visszavonta az inkriminált törvénytervezetet. Bár ezt Lam már júniusban, a tüntetések kezdetén felfüggesztette, ez nem volt elég a hongkongiaknak, és az állandósult ostromállapotot a város gazdasága is megsínylette. A Reuters hírügynökség szerint Lam a múlt héten szűkebb körben már lemondását fontolgatta, de állította, hogy nincs választása. A kormányzó tévében is megüzente a tüntetőknek, hogy más, további követeléseiket nem teljesíti: például nem indít külön, független vizsgálatot annak kiderítésére, voltak-e rendőri túlkapások a tüntetőkkel szemben. Lam ugyanakkor két új taggal bővítette azt a rendőri bizottságot, amely vizsgálja az ügyet. Elfogadhatatlannak minősítette a tüntetők azon követelését is, hogy engedjék szabadon őrizetbe vett társaikat. Közben a hongkongi tüntetők egyik vezéralakja, Joshua Wong levelet írt Angela Merkel német kancellárnak, aki ma érkezik hivatalos látogatásra Kínába. Mint mondta, az egykori NDK-ból származó kormányfőnek személyes tapasztalatai vannak „a diktatórikus kormányzás szörnyűségeiről” – idézett a Bild a levélből, amely a tegnapi lapban jelent meg. Wong felrótta a pekingi hatalomnak a tüntetések erőszakos leverését, figyelmeztetve, hogy a kínai Tienanmen téren 1989-ben történt vérengzésekhez hasonló konfliktusba torkollhat a nyomás további fokozása. Wong emellett lándzsát tört az általános választójog bevezetése mellett.