Külföld

Az Öt Csillag Mozgalom választói igent mondtak a baloldallal való közös kormányra

A résztvevők 79,3 százaléka igent mondott az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) közös kormányára, a megbízott miniszterelnök Giuseppe Conte vezetésével az M5S internetes portálján rendezett voksolásán kedden.

Az Öt Csillag Mozgalom választói igent mondtak a baloldallal való közös kormányra
A Zingaretti (balra) vezette Demokrata Párt és Di Maio Öt Csillag Mozgalma zöld utat kapott a M5S választóitól
Fotó: AFP/Vincenzo Pinto/Alberto Piz

Az internetes voksoláson több mint 79 ezren vettek részt. A szavazásra az M5S több mint 115 ezer regisztrált párttagja volt jogosult.

Az eredményhirdetést kísérő sajtótájékoztatón Luigi Di Maio az M5S vezetője bejelentette, hogy a két párt készen áll a közös kormányzásra. Hangsúlyozta, hogy az új kormány vezetésével megbízott Giuseppe Conte a következő órákban (valószínűleg szerdán) nyilvánosságra hozza a miniszterek névsorát.

Luigi Di Maio hozzátette, hogy az M5S nem akart „mindenáron” kormányon maradni. „Felelőtlennek” nevezte korábbi szövetségese, a Liga vezetője, Matteo Salvini döntését, aki augusztus 7-én bejelentette, hogy nem tudja folytatni az M5S-szel való kormányzást. „Matteo Salvini mostantól nem panaszkodhat a kormányra, mivel kormányon maradhatott volna, ha nem így dönt” - jelentette ki Di Maio.

Megjegyezte, az M5S nem félt az előrehozott választásoktól. Hozzátette - ismételten Matteo Salvininek üzenve -, hogy „nem lehet választásokat követelni csak azért, hogy elmeneküljünk az olaszoknak tett ígéretek elől”. Luigi Di Maio kifejtette, hogy a PD-vel közös kormányban az M5S többségi erő lesz, mivel a kormánycsapat a 2018-as olasz parlamenti választások eredményét tükrözi, amelyen az M5S a legnagyobb párt lett, 32,7 százalékkal. Az M5S kedden interneten közölte a kormányprogram 26 pontos vázlatát is.

Az eddigi hírek szerint Giuseppe Conte szerdán erősíti meg az államfőnek, hogy elfogadja a kormányalakítási megbízatást. A kormány a héten teheti le esküjét, majd bizalmat kér a római parlamentben.

Matteo Salvini közösségi oldalán azt írta, „a bársonyszékek kormánya nem tart sokáig, nem tudnak örökre menekülni a választásoktól”.

Kapcsolódó írásaink