Külföld

Nógrádi: Még mindig nem alakult ki az igazi német egység

Harminc évvel Németország egyesítése után még mindig nem valósult meg az igazi német egység - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Nógrádi György arról beszélt, hogy az egyesítés után a keletnémetek „gyűlölték” a nyugatnémeteket, mert a legfontosabb posztokat utóbbiak kapták, míg a nyugatnémetek lenézték a keletnémeteket, és az igazi egység a mai napig nem valósult meg.
Példaként említette, hogy habár Angela Merkel német kancellár Kelet-Németországból származik, a két évvel ezelőtt alakított kormányába egyetlen embert sem hozott a keleti területekről.
A szakértő kitért a hétvégén Brandenburgban és Szászországban tartandó helyi törvényhozási (Landtag-) választásra is, és elmondta, a felmérések szerint az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki párt előretörése várható, ami arra vezethető vissza, hogy a keletnémetek nagyon tartanak a migrációtól, holott az illegális bevándorlás Nyugat-Németországban élesebb probléma.
 

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom