Külföld
Trump Contét és az olasz bevándorláspolitikát dicsérte

„Nagyon tehetséges ember, aki remélhetően miniszterelnök marad” - írta mikroblogjában az amerikai elnök. Olaszországban jelenleg kormányválság van, Conte a múlt héten lemondott, a nagyobb pártok jelenleg keresik a megoldást a helyzetre.
Donald Trump „rendkívül tiszteletre méltónak” nevezte az olasz kormányfőt, és megjegyezte, hogy „erőteljesen” képviselte országát a G7-es országcsoport múlt hét végi biarritzi csúcstalálkozóján. Hozzáfűzte, hogy Conte jól együttműködik az Egyesült Államokkal is.
Giuseppe Contét, aki korábban jogi tanulmányokat folytatott a New Havenben lévő Yale Egyetemen és a pittsburghi Duquesne Egyetemen is, Trump tavaly júliusban kétoldalú látogatáson is fogadta a Fehér Házban. Az amerikai elnök később is dicsérte az olasz politikust, kiemelve például „nagyszerű győzelmét”, jóllehet Conte nem választásokon aratott győzelmet, hanem a győztes pártok kompromisszumok eredményeként nevezték ki a római kormány élére.
Az olasz kormányfő korábban kijelentette, hogy Róma új „kivételezett partnere” Washingtonnak, és ő személyesen is kész arra, hogy Európában erősítse az amerikai kormány álláspontját a NATO-tagországok védelmi kiadásainak növeléséről.
Donald Trump, aki többször is bírálta a nagy európai országok bevándorlási politikáját, a Conte-kormány migránspolitikájával többször is nyilvánosan egyetértését fejezte ki, külön kiemelve Matteo Salvini belügyminiszter szerepét. „Őszintén szólva a kormányfő az illegális migráció ügyében velünk van, Itália belefáradt a migrációba” - fogalmazott az idén áprilisban Trump. Conte nem cáfolta az amerikai elnök állításait, sőt, folyamatosan dicsérte őt.
Elemzők szerint európai partnerei között az amerikai kormány megkülönböztetett figyelmet szentel Olaszországnak.