Külföld

Putyin szimmetrikus válaszadásra adott utasítást az amerikai fegyverkísérlet után

Arra utasította az orosz kormányzati szerveket Vlagyimir Putyin elnök, hogy mérjék fel a módosított amerikai manőverező robotrepülőgéppel elvégzett kísérletből fakadó kockázatokat, és "készítsenek elő szimmetrikus választ" - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.

Putyin szimmetrikus válaszadásra adott utasítást az amerikai fegyverkísérlet után
Arra utasította az orosz kormányzati szerveket Vlagyimir Putyin elnök, hogy mérjék fel a módosított amerikai manőverező robotrepülőgéppel elvégzett kísérletből fakadó kockázatokat, és készítsenek elő szimmetrikus választ - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata
Fotó: AFP/EyePress

 Az orosz biztonsági tanács pénteki tanácskozásán kiadott elnöki utasítás a védelmi és a külügyminisztériumra, valamint több más állami intézményre vonatkozik.

Az Egyesült Államok vasárnap tesztelt először egy szárazföldi telepítésű, mintegy 500 kilométeres hatótávolságú „szárnyas rakétát”, azt követően, hogy augusztus 2-án felmondta az 1987-ben aláírt, a közepes és a rövidebb hatótávolságú, szárazföldi állomásoztatású nukleáris eszközök felszámolásáról szóló egyezményt.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom