Külföld

Irán elutasítja az atomalku újratárgyalását

Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter elutasította a teheráni vezetés nukleáris programjának korlátozásáról szóló, 2015-ös többhatalmi megállapodás újratárgyalását az Emmanuel Macron francia államfővel tartott pénteki találkozóján.

„Nyitva fogjuk tartani a diplomáciai csatornákat a szerződésben részes partnereinkkel, de számunkra a bécsi megállapodás nem tárgyalható újra” - jelentette ki Zaríf iráni újságíróknak Párizsban adott interjújában.

Az iráni diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy a világ gazdaságilag legfejlettebb hét országát tömörítő G7 csoport szombaton kezdődő biarritzi csúcstalálkozója teremt alkalmat Franciaország és a többhatalmi megállapodásban részes partnerek számára, hogy ismét megvitassák az úgynevezett atomalku szerződésszerű végrehajtását.

Az Elysée palota eddig nem tájékoztatott Zaríf és Macron megbeszéléseiről. „Macron elnök ismertette a saját elképzeléseit, mi pedig a miénket” - közölte Zaríf a találkozót követően.

Az iráni külügyminiszter szerint, ha szeptember elejéig nem sikerül áttörést elérni a tárgyalásokon, akkor Teherán az atomalkuból fakadó további kötelezettségvállalásai betartásával hagy fel az úgynevezett harmadik fázisban, megkezdi a 20 százalékos urándúsítást. 

A többhatalmi megállapodás 300 kilogramm urán 3,67 százalékos dúsítottságát engedi.

Tavaly májusban Donald Trump amerikai elnök egyoldalúan kiléptette az Egyesült Államokat az atomalkuból, s azóta többször is szankciókkal sújtotta az iszlám köztársaságot, hogy egy új, szigorúbb egyezségre bírja rá a teheráni vezetést. Irán eddig ettől elzárkózott. Franciaország a szerződésben részes többi országgal - Németországgal, Nagy-Britanniával, Kínával és Oroszországgal - azon dolgozik, hogy megmentse az atomalkut és közvetítsen a felek között.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom