Külföld

Salvini megállítására szövetkezik a baloldal

Az olasz pártok egy része mindenképpen meg akarja akadályozni az előre hozott választás kiírását, amiből elemzők szerint egyértelműen a Liga jönne ki győztesen

Szervezkedik az olasz baloldal a legnépszerűbb párt, a bevándorlásellenes Liga ellen a római parlamentben. Olasz elemzők lapunknak a lehetséges következő lépésekről nyilatkoztak.

Salvini megállítására szövetkezik a baloldal
Folyamatos kampány – Salvini járja az országot, egyre népszerűbb
Fotó: AFP/Alberto Pizzoli

Ma ülnek össze az olasz szenátusi frakcióvezetők, hogy kitűzzék a kormány elleni bizalmatlansági indítványról szóló szavazás napját, amit a Matteo Salvini belügyminiszter vezette Liga kezdeményezett. A bevándorlásellenes politikus még csütörtökön jelentette be, hogy nem lehet megoldani az olasz kormánykoalícióban fennálló nézeteltéréseket a nagyobbik kormánypárttal, az Öt Csillag Mozgalommal (M5S), így új választásokra van szükség.

A legfrissebb felmérések szerint a legerősebb párt a Liga 38 százalékkal, őt követi 22 százalékkal a baloldali Demokrata Párt (PD), 17,3 százalékkal az M5S, a jobboldali Olasz TestvéreK (FdI) és a Silvio Berlusconi-féle Forza Italia pedig 6,6 és 6,5 százalékon állnak. Az erőviszonyok nagyot fordultak a kormányban, hiszen a Liga a tavalyi választásokon 17, az M5S pedig 32 százalékot ért el. Salvini győzelemre áll és „mindent vagy semmit” alapon bízik a kormány bukásában – nyilatkozta lapunknak Enrico Verga független vezető elemző, hozzátéve, a két másik jobboldali párttal a Liga erős bázist építhet. A többek között az olasz Il fatto Quotidiano, a Sole 24 Ore, a Fortune magazin, valamint az AGI olasz hírügynökség felületein is publikáló Verga szerint egy új választás rosszul érintené az ötcsillagosokat, hiszen megcsappant népszerűségük miatt sok mandátumot vesztenének. Ezt a problémát egy olyan törvényjavaslattal igyekeznek orvosolni, ami a választott képviselők számának csökkentésére vonatkozik, azon azonban ez nem segít, hogy saját vállalásuk szerint politikusaik csak két egymást követő ciklust tölthetnek ki, azaz egy új választással elvesztené befolyását Luigi Di Maio pártelnök bizalmi köre is.

Mint mondta, Sergio Mattarella államfő előtt három lehetőség áll. Azonnal kiírhatja a választásokat, ami a Ligán kívüli pártoknak nem túl jó. Ideiglenes kormányt is felállíthat, kitolva az új választásokat jövő tavaszra – ez elgáncsolná Salvini „villámháborús” taktikáját. Más pártokat, például a PD-t és az M5S-t is felkérhet a kormányalakításra, és csak rendes időben, 2022-ben tartanak választásokat. Verga megjegyezte, hogy a hivatalosan semleges olasz egyház is beszállt a politikai folyamatok alakításába, Ferenc pápa ugyanis szombaton a La Stampában keményen nyilatkozott, bírálta a jobboldali és szuverenista pártokat, egyenesen Hitleréhez hasonlítva a beszédeiket. Az elemző szerint amennyiben még az őszre kiírják a választásokat, Salvini nyer és jobboldali koalíciót alakít, megkezdheti a saját bázisának kedvező költségvetés kialakítását, az üzleti világban azonban győzelme okozhat némi aggodalmat, mivel nem világos a véleménye az EU-ról és a nagyhatalmakhoz fűződő viszonyról.

A Corriere Delle Serának tegnap adott nyilatkozata alapján Matteo Renzi volt baloldali kormányfő meg akarja akadályozni az előre hozott választásokat, ehhez pedig új többséget akar létrehozni a parlamentben a Ligával szemben a PD és a szociáldemokratáktól eddig mindig elzárkózó M5S képviselőiből, és talán a Forza Italiával – magyarázta lapunknak Marco Gombacci, a brüsszeli The European Post főszerkesztője. Gombacci szerint a Liga az FdI-vel, valamint a Forza Italiából kivált Giovanni Toti pártjával léphet szövetségre – az új jobboldali erő sok képviselőt elvitt Berlusconitól. Az új baloldali többség nem tükrözné az erőviszonyokat – mutatott rá Gombacci, hozzátéve, hogy egy ilyen kormányt az emberek nem támogatnának, Salvini pedig folyamatosan támadná és még erősebb lenne, hiszen a közvélemény elutasítja az ilyen zártajtós alkukat. Gombacci emlékeztetett, a Ligán kívüli pártok már csak azért is harcolnak az előre hozott választás ellen, mert jövőre választja meg a parlament a következő államfőt. Hozzátette, az új többség létrehozására törekvő baloldaliak láthatóan nem ismerték fel, hogy tovább növelnék Salvini népszerűségét.

Egyre csak szállítják a migránsokat


A hétvégén is folytatódott Olaszországban a migránsokat szállító hajók körüli vita. Szombaton és vasárnap az SOS Méditerranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) által bérelt Ocean Viking hajó a pénteki 85 után újabb 161 embert vett fel a fedélzetére. Mindeközben a Proactiva spanyol segélyszervezet által működtetett Open Arms Máltával és Olaszországgal áll vitában 121 bevándorló partra szállítása ügyében. A vitába beszállt Richard Gere is, aki Lampedusa szigetére utazott, hogy támogatásáról biztosítsa a Proactivát. Az amerikai színész felhívta a figyelmet, hogy bár a hajó utasait migránsként emlegetik, számára ők mind menekülő menedékkérők, akik különféle borzalmakat éltek át. Matteo Salvini olasz belügyminiszter erre úgy reagált: ha Gere ennyire nagylelkű, akár be is fogadhatná az Open Arms utasait. A V4NA hírügynökség egyébként arról számolt be, hogy az olaszországi Latina megye egyik befogadóközpontjában egy tizenhét éves tunéziai migráns megtámadta és fejszével fenyegette a személyzetet, mert nem ízlett neki az étel. Az illegális migráns biciklin menekült, de hamar elfogták a rendőrök, akik előtt lopások miatt már egyébként sem volt ismeretlen.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom