Külföld

Elhallgatta a német közszolgálati híradó a stuttgarti szamurájkardos gyilkosságot

A napokban komoly felháborodást keltett Németországban a közösségi médiában, hogy az ARD és a ZDF közszolgálati híradói nem tudósítottak a múlt szerdai stuttgarti szamurájkardos gyilkosságról.

Elhallgatta a német közszolgálati híradó a stuttgarti szamurájkardos gyilkosságot
Rendőrök a gyilkosság helyszínén
Fotó: DPA/SDMG/Sven Kohls

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, július 31-én egy férfi Stuttgart Fasanenhof városrészében egy szamurájkarddal a nyílt utcán meggyilkolta korábbi lakótársát. A gyanúsítottat még aznap este elfogta a rendőrség.

Sajtóértesülések szerint a támadás elkövetésével gyanúsított férfi szíriai állampolgárként regisztrálva él Németországban, ám valójában palesztin származású és jordániai állampolgár, emellett a koráról is hazudott a hatóságoknak. Az illető kisebb bűncselekmények miatt már korábban is ismert volt a rendőri szervek előtt, de nem tartották számon veszélyes bűnözőként.

A stuttgarti ügyészség pénteken közölte, hogy a tettes kizárólag személyes okokból támadt rá áldozatára, cselekedetének nem volt sem politikai, sem vallási motivációja.

Éppen ezzel indokolta a Stern megkeresésére az ARD főszerkesztője, hogy miért nem tudósítottak a bűncselekményről. Kai Gniffke a hetilapnak nyilatkozva elmondta, csak kivételes esetekben foglalkoznak gyilkosságokkal, és mivel itt a politikai vagy vallási indítékot a hatóságok kizárták, nem látták „össztársadalmi relevanciáját" annak, hogy beszámoljanak egy, az ügyészség szerint kizárólag személyes indíttatású bűncselekményről.

Kapcsolódó írásaink