Külföld

Leköptek és inzultáltak egy rabbit Berlinben

Antiszemita támadás

Nyomozást indított a berlini rendőrség, miután a német fővárosban újabb antiszemita incidens történt – jelentették tegnap helyi lapok.

Leköptek és inzultáltak egy rabbit Berlinben
Yehuda Teichtal wilmersdorfi rabbi
Fotó: AFP/DPA/Soeren Stache

Yehuda Teichtal wilmersdorfi rabbi (képünkön) múlt pénteken egy istentisztelet után tartott haza gyermekével a berlini városrész zsinagógájából, amikor egy lakásból két férfi hangosan szidalmazni kezdte és leköpte. A rabbi elmondása szerint támadói arab nyelven kiabáltak. Közleményében aggodalmának adott hangot a növekvő antiszemitizmus miatt, ugyanakkor azt írta: meggyőződése, hogy a legtöbb berlini nem fogadja el a zsidók ellen irányuló agressziót. Az elkövetőket egyelőre nem fogta el a rendőrség. A BZ című berlini lap közölte, a hatóságok idén július végéig 142 antiszemita incidenst regisztráltak Berlinben.

Tavaly egész évben 324 esetet jegyeztek fel, ami 17-tel több az egy évvel korábbinál. A berlini zsidó közösség vezetője, Gideon Joffe az eset után közölte, hogy meg kell erősíteni a rendőri védelmet. Michael Müller, a tartományi rangú város kormányzó polgármestere az n-tv televízió szerint a lehető legélesebben elítélte a támadást.

Kapcsolódó írásaink