Külföld

Ballisztikus rakétákat lőtt a Japán-tenger felé az észak-koreai hadsereg

Tengeralattjáró-fejlesztés

Észak-Korea ismét két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki szerdán, de nem ugyanolyat, mint hat nappal ezelőtt – közölte a dél-koreai hadsereg vezérkara és a védelmi minisztérium. A két rakétát az északkeleti parton fekvő Vonszan közeléből lőtték ki.

Mindkét rakéta mintegy 250 kilométert tett meg közel 30 kilométeres magasságban repülve. A rakétaindítások miatt összehívták a dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsot. Kang Kjung Vha védelmi miniszter leszögezte, hogy Észak-Koreát ellenségnek kell tekinteni, amennyiben Dél-Koreát fenyegető provokációkat hajt végre. Kim Dzsongun a héten szemlét tartott az észak-koreai hadiflotta egy újonnan épülő tengeralattjárójánál. A látogatás körülményeiből szakértők arra következtettek, hogy a phenjani kommunista rezsim egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétarendszer kifejlesztésén dolgozik. A történtek miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa ma zárt ajtók mögötti, rendkívüli ülést tart.