Külföld

A brit kormány ellenséges cselekedetnek tekinti a tartályhajó lefoglalását

A Stena Impero brit tartályhajó lefoglalása az iráni hatóságok jogszerű válasza arra, hogy a brit tengerészgyalogság július elején Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 iráni tartályhajót - közölte szombaton a tekintélyes iráni alkotmányvédelmi tanács. Berlin, Párizs és Bahrein ugyanakkor a brit hajó azonnali szabadon engedését követelte. London szerint Teherán veszélyes úton indult el.

A brit kormány ellenséges cselekedetnek tekinti a tartályhajó lefoglalását
Komoly diplomáciai botrányt okozott a Stena Impero lefoglalása
Fotó: AFP/Tasnim News

A jogtudósokból álló iráni alkotmányvédelmi tanács ritkán szólal meg állami kérdésekben, de ha megteszi, akkor véleménye Ali Hamenei legfőbb vallási és politikai vezető álláspontjának tekinthető. A tanács tagjainak felét a parlament jelöli, a másik felét a minden állami kérdésben a végső szót kimondó legfőbb vezető, akivel a testület szorosan együttműködik.

„A viszonosság jól ismert a nemzetközi jogban, és Irán lépése, hogy szembeszáll az ellene folytatott illegitim gazdasági háborúval, valamint hogy lefoglal tartályhajókat, ennek a nemzetközi jogon alapuló viszonossági elvnek a része” - jelentette ki Abbász Ali Kadhodei, az alkotmányvédelmi tanács szóvivője, akit a Farsz hírügynökség idézett.

Az iráni hatóságok szerint a tanker nekiütközött egy iráni halászhajónak

Mind a Farsz, mind az IRNA hírügynökség korábban azt jelentette az iráni kikötői és tengeri hatóságokra hivatkozva, hogy a Forradalmi Gárda elitalakulat azért foglalta le a Stena Imperót, mert nekiütközött egy iráni halászhajónak, és kárt okozott benne. Az iráni halászhajó vészjelzést adott le az ütközés után, de a Stena Impero nem vett erről tudomást - mondta a hatóság egyik tartományi vezetője. A brit hajó legénységének mind a 23 tagja jelenleg a kikötőben van járműve fedélzetén, és az eset kivizsgálásának végéig ott marad - tette hozzá.

A brit kormány ellenséges cselekedetnek tekinti a történteket

Penny Mordaunt brit védelmi miniszter szombati nyilatkozata szerint hajó Omán területi vizein haladt, amikor az iráni Forradalmi Gárda lefoglalta. Penny Mordaunt a Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy a brit kormány ellenséges cselekedetnek tekinti a hajó lefoglalását.

A britek szerint a hajó nem okozott balesetet

A miniszter cáfolta azt a szombati iráni bejelentést, amely szerint a Stena Impero összeütközött volna egy iráni halászhajóval, majd a halászhajó vészjelzéseit figyelmen kívül hagyva folytatta útját, és ezért kellett feltartóztatni. Mordaunt szerint ez az iráni állítás nem felel meg a valóságnak.

A múlt héten egy másik brit hajót is megpróbált elfoglalni a Forradalmi Gárda

A brit védelmi miniszter cáfolta azokat az értesüléseket is, amelyek szerint a brit királyi haditengerészet egyik fregattja, a Montrose alig tízpercnyire volt a helyszíntől, amikor az irániak elfoglalták a brit tartályhajót. A Montrose valójában egyórányira járt az incidens helyszínétől, és ezért nem tudott akcióba lépni a Stena Impero védelmében - mondta. A Montrose a múlt héten sikerrel megakadályozta egy másik brit tartályhajó, a British Heritage elfoglalását.

Ezt a hajót is az iráni Forradalmi Gárda őrnaszádjai próbálták megállítani a Hormuzi-szorosban, a Montrose azonban a tartályhajó és a naszádok közé állt és távozásra szólította fel az iráni hajókat, amelyek vissza is vonultak.

A brit védelmi minisztérium a minap a legmagasabb, „kritikus” szintre emelte a brit kereskedelmi hajózás fenyegetettségére vonatkozó, az iráni partokhoz közeli térségre érvényes figyelmeztetését, szombaton pedig arra intette a brit kereskedelmi hajókat, hogy egyelőre maradjanak távol a Hormuzi-szorostól.

A térség felé tart egy újabb brit hadihajó, a Duncan nevű romboló, hogy erősítse a brit védelmi kapacitást a stratégiai fontosságú hajózási útvonalon.

Bekérették a külügyminisztériumba Irán londoni nagykövetségének ügyvivőjét

Szombaton a brit külügyminisztériumba kérették Irán londoni nagykövetségének ügyvivőjét, hogy adjon magyarázatot a Stena Impero elfoglalására. Ezzel egy időben ismét összehívták a brit kormány különleges helyzetekben ülésező tanácskozó testületét (COBRA), amely péntek éjjel kétszer is ülésezett.

Hunt eredménytelenül tárgyalt iráni kollégájával

Jeremy Hunt brit külügyminiszter szombat délután telefonon beszélt Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszterrel. Twitter-bejegyzésében Hunt közölte: a telefonbeszélgetésben kifejezésre juttatta „rendkívüli csalódottságát”, mivel Zaríf egy hete még arról biztosította őt, hogy Irán a térségi feszültség enyhítésében érdekelt, ám most ezzel éppen ellentétes magatartást tanúsít. Hunt szerint a megoldás érdekében nem szavakra, hanem tettekre van szükség. Hozzátette: a brit kereskedelmi hajózást meg kell védeni és „meg is védjük”.

A brit külügyminiszter a péntek éjjeli COBRA-értekezlet után úgy nyilatkozott, hogy London elképzelései között nem szerepelnek „katonai opciók”, a brit kormány diplomáciai megoldásban gondolkodik. Hozzátette: ha a szabad hajózás elé korlátok emelkednek a térségben, annak Iránlenne a legnagyobb vesztese, ezért Irán érdeke a helyzet mielőbbi megoldása.

A hajó tulajdonosa szerint a Stena Impero eleget tett minden előírásnak

A Stena Impero tulajdonosa, a londoni központú, de Svédországban bejegyzett Stena Bulk és a hajótér kereskedelmi hasznosításáért felelős cég, a Northern Marine Management szombaton Londonban kiadott közös tájékoztatása szerint a tartályhajó nincs a személyzet ellenőrzése alatt, és továbbra sem lehet kapcsolatba lépni vele.

A tájékoztatás szerint a Stena Impero maradéktalanul eleget tett minden hajózási és egyéb nemzetközi előírásnak. Erik Hanell, a Stena Bulk elnök-vezérigazgatója megerősítette, hogy a hajón 23 fős személyzet tartózkodik. A legénység tagjai között indiai, orosz, lett és fülöp-szigeteki állampolgárok vannak. Hanell közölte, hogy személyi sérülésről nem érkeztek jelentések, és a cég szoros kapcsolatban áll a brit és a svéd kormánnyal a helyzet megoldása érdekében.

Jeremy Hunt pénteken azt mondta: London nem tervez katonai akciót a tartályhajó kiszabadítására, de annak azonnal elengedését követeli az iráni hatóságoktól. Szombaton pedig kijelentette, hogy Irán „veszélyes úton indult el illegális és destabilizáló magatartásával”. Az iráni tartályhajó lefoglalása Gibraltárnál legális volt - mondta. A minisztérium figyelmeztette a brit hajókat, hogy átmenetileg kerüljék el a Hormuzi-szorost.

Németország, Franciaország és Bahrein is követelte szombaton a Stena Impero azonnali szabadon engedését, és közölték, hogy Nagy-Britannia mellett állnak a vitában.

Július elején a britek foglaltak le egy iráni hajót Gibraltárnál

A hónap elején a brit királyi tengerészgyalogság Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 nevű iráni tartályhajót azzal a gyanúval, hogy a hajó Szíriába akart kőolajat szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat.

A gibraltári önkormányzat éppen pénteken további harminc nappal, augusztus 20-ig meghosszabbította a Grace 1 kihajózási tilalmát. Hunt a héten arra tett javaslatot Iránnak, hogy elengedik az iráni tartályhajót, ha a teheráni kormány szavatolja, hogy a rakomány nem jut Szíriába. Irán azonban már a Grace 1 lefoglalása után kilátásba helyezte, hogy ellenlépésként lefoglal egy brit kereskedelmi hajót.

Kapcsolódó írásaink