Külföld

Nem lehet uniós döntés Közép-Európa nélkül

A visegrádiak, különösen Lengyelország és Magyarország, megkerülhetetlenek lettekaz európai politikában – ez Von der Leyen megválasztásának egyik tanulsága

Folyamatosan érkeznek a reakciók az Európai Bizottság új elnökének megválasztására, a sajtó pedig azt találgatja, kik is szavaztak Ursula von der Leyenre. Sok szó esik régiónk döntő szerepéről is.

Miután Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság kedden megválasztott elnöke nem szerzett túl meggyőző többséget az európai parlamenti szavazáson, azonnal elindultak a találgatások, pontosan kikből is állt össze a támogatói köre, a voksolás titkos volta miatt ugyanis ez nem nyilvános. Képviselőcsoportja, az Európai Néppárt (EPP) teljes támogatásáról biztosította Von der Leyent, a szociáldemokrata S&D-nek körülbelül a kétharmada nyilatkozott így, és mellé állt a liberális Renew Europe is. Hozzájuk csatlakozott a reformkonzervatív ECR egy része, mindenekelőtt a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság, akiket a német kormány is győzködött. A Zöldek, a szélsőbaloldali GUE/NGL és a bevándorlásellenes Identitás és Demokrácia előre jelezte, hogy nemmel fognak szavazni. A számok alapján a legtöbb sajtóelemzés arra jutott, hogy Von der Leyen inkább a jobboldalról kapott több szavazatot, mintsem balról.

Tegnapi elemzésében az EUObserver portál arra hívta fel a figyelmet, hogy a szavazás eredménye azt mutatja, a jövőben nem lehetséges megállapodásokat kötni az unióban anélkül, hogy ne vennék figyelembe Közép-Európa véleményét. A Die Welt is arról írt, hogy a visegrádiak, különösen Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt (PiS) elnöke egyre komolyabb szerepet tölt be az uniós politikában, bár vannak kérdések, amelyekben eltérő véleményen vannak, mégis egységesen lépnek fel. A XXI. Század Intézet tegnapi elemzése szerint egyébként remélyteli időszak jöhet Von der Leyennel, aki a Fidesz szavazatai nélkül nem lehetne elnök, vélhetően több kompromisszumra kényszerül majd, mint elődje. Emlékeztettek, a német politikus támogatta a balkáni útvonal 2016-os lezárását.

Manfred Weber néppárti frakcióvezető, a pártcsalád csúcsjelöltje tegnap a Deutschlandfunk német rádiónak üdvözlendőnek nevezte, hogy Ursula von der Leyen megválasztásával sikerült stabilitást teremteni, és a német elnök ambiciózus új kezdetet jelent Európa számára. Weber ismét kifogásolta a csúcsjelölti rendszer figyelmen kívül hagyását.

Üdvözölte Von der Leyen megválasztását Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő is, aki „mérsékelten derűlátó”, hogy az új EB-elnök reményt ad az új kezdetre. Az elnökségre még esélyes holland Frans Timmermansra utalva megjegyezte, Von der Leyen személyében Varsó remélhetőleg partnerre talál, aki „teljesen eltér attól, aki a megértés hiánya, konfliktusokra való hajlama, a térség emocionális kezelése miatt fenyegetést jelentett volna Közép-Európára nézve”.

Tegnap ellenzéki kerekasztalt alapítottak Strasbourgban a magyar képviselők, erről a szocialista EP-képviselő, Ujhelyi István számolt be a Facebookon. A következő időszakban az MSZP, a DK, a Momentum és a Jobbik EP-képviselői folyamatosan egyeztetni fognak egymással a Magyarországot érintő szakpolitikai kérdésekben – írta.

Röviden

Újabb szakaszba léptette az Európai Bizottság az új bírói fegyelmi kamara miatt áprilisban Lengyelország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást. „Az igazságszolgáltatás függetlenségét aláásó” jogszabály ügyében
a lengyel kormánynak két hónapja van, hogy összhangba hozza az uniós szabályokkal a kifogásolt törvényt. Varsó nem örült, hogy még a régi összetételű Bizottság hozott újabb döntést az ügyben.

Az Európai Parlament ellenőrző testületének elnöke marad Járóka Lívia. Az uniós parlament elnöksége tegnap döntött az alelnökök portfólióiról. Az EP fideszes alelnöke megtartotta többek között a dokumentumokhoz való hozzáférésért felelős alelnöki funkcióját is, és helyettesíti az EP elnökét a Nyugat-Balkánnal fenntartott kapcsolatokban.

Közleményben utasította el a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA), hogy „globalista spekulánsok által kitartott ügynökszervezetek befolyásolják” az EP demokratikus, belső választási rendjét. A CÖF–CÖKA kiáll Hidvéghi Balázs fideszes jelölése mellett az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságában (LIBE). Mint ismert, kétszáz civil szervezet tiltakozott az ellen, hogy Hidvéghit a LIBE alelnökének válasszák. (HSz)

Kapcsolódó írásaink