Külföld
Trump: El lehet menni innen
Gyűlölettel viseltetnek Izrael és szeretettel az al-Kaida iránt – állapította meg az amerikai elnök képviselőkről

Az őt ért támadások ellenére ismételten bírálta Donald Trump amerikai elnök azt a négy demokrata képviselőnőt, akik vasárnap az amerikai kormányt kritizálták. Trump a Fehér Ház Rózsakertjében tartott hétfői sajtókonferencián kifejtette, hogy bár ő nem nevezte meg a képviselőnőket, mégis mindenki tudta, kikről van szó. Mint mondta, ezek az emberek „utálják az országunkat, zsigeri a gyűlöletük”. Majd úgy fogalmazott: „Ha nem érzik jól magukat itt, akkor el lehet menni innen.” A négy demokrata párti politikus Alexandria Ocasio-Cortez, Ilhan Omar, Rashida Tlaib és Ayanna Pressley. Omar kivételével valamennyien az Egyesült Államokban születtek, ő Szomáliából érkezett még 1992-ben,b menekültként. Trump azt is a szemükre vetette, hogy ezek a képviselők „gyűlölettel viseltetnek Izrael és szeretettel az al-Kaida terrorszervezet iránt”.
Nancy Pelosi demokrata párti házelnök szerint Trump „a saját alacsony színvonalát is alulmúlta”.
Bírálta Trump megjegyzéseit Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor is, aki kifejtette: a négy említett demokrata párti képviselő amerikai állampolgár, választást nyert, tehát a politikájukat kell bírálni. Egy későbbi Twitter-bejegyzésében azonban úgy fogalmazott: „Mindannyian tudjuk, hogy Alexandria Ocasio-Cortez és társasága kommunista bagázs, antiszemiták és Amerika-ellenesek.”
Közben Filippo Grandi, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) vezetője úgy foglalt állást, hogy az amerikai menekültügyi szabályozás e hét elején bejelentett szigorítása veszélybe sodorja a leginkább rászoruló menekültcsaládokat.
„Megértjük, hogy az amerikai menekültellátó rendszer nagyon leterhelt, és készek vagyunk konstruktív szerepet játszani a nyomás csökkentésében” – szögezte le Grandi. Az ENSZ-főbiztosság szerint az új szabályozás túlzott mértékben korlátozza a menedékkérelmek beadására vonatkozó jogot, valamint azt a jogot, amely megvédi a menekülteket a kitoloncolástól.
A CNN közben azt közölte, hogy egyes bizonyítékok szerint Ecuador londoni nagykövetségéről irányította a beavatkozást az amerikai választásokba Julian Assange 2016-ban.
A Fehér Ház pedig hétfőn hivatalosan is jelölte az eddigi ügyvezető védelmi minisztert, Mark Espert a védelmi miniszteri posztra.
Vallásszabadság és a Hungary Helps Washingtonban
Háromnapos konferencia kezdődött tegnap Washingtonban az amerikai külügyminisztérium szervezésében a vallásszabadságról. Magyarország képviseletében Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára van jelen. Az eseményt Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és három vallási indíttatású támadás túlélői nyitották meg: a pittsburghi zsinagóga, a Sri Lanka-i templomok, és az új-zélandi mecsetek elleni merényletek elől megmenekült emberek is tartottak beszédet. A további programban miniszterek, államtitkárok, nemzetközi és civil szervezetek munkatársai és a világ különböző helyeiről érkező, vallásuk miatt üldözött menekültek állnak majd a mikrofonhoz. A konferencia tegnapi programja, amelyben Azbej Tristan is részt vett egy kerekasztal beszélgetésen, lapzártánk után ért véget. (UT)
Röviden
Teherán kész a tárgyalásokra Washingtonnal, amennyiben az Egyesült Államok feloldja az Irán elleni szankcióit – jelentette ki Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter az NBC televízió kedd éjjeli híradójának New Yorkban adott interjúban. Zaríf az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának (ECOSOC) ülése alkalmával tartózkodik New Yorkban. Meggyőződése szerint sem Irán, sem az Egyesült Államok nem akar fegyveres konfliktust. Az iráni külügyminiszter hangsúlyozta: országának nem érdeke, hogy atomfegyvert fejlesszen ki, jóllehet, ezt eddig is megtehette volna.
Az augusztusra tervezett dél-koreai–amerikai hadgyakorlatok veszélybe sodorhatják a Phenjan és Washington közötti nukleáris tárgyalásokat, és rakétatesztjeinek újraindítására kényszeríthetik Észak-Koreát – idézett egy phenjani külügyi szóvivőt a KCNA észak-koreai állami hírügynökség. „Ezek a műveletek valós idejű gyakorlatok, a háború főpróbái, amelyek célja köztársaságunk katonai megsemmisítése” – írta a szóvivő. Ha Washington nem tartja magát ígéretéhez a hadgyakorlatok felfüggesztéséről, Észak-Koreának sem kötelessége teljesítenie az alku ráeső felét – tette hozzá. (UT)