Külföld
A baloldal nem támogatta, a jobboldal megválasztotta Ursula von der Leyent

A képviselők 383 szavazattal, 327 ellenében, és 22 tartózkodás mellett támogatták a jelölt bizottsági elnöki kinevezését. Egy szavazat érvénytelen volt. Az Európai Bizottság elnökségére jelölt Ursula von der Leyennek a szavazáskor hivatalban lévő képviselők többségének - 50 százalék plusz egy fő - szavazatára volt szüksége a megválasztáshoz.
Ursula von Der Leyen: Megkezdődik a munka egy erős és egységes Európai Unióért
Megkezdődik a munka egy erős és egységes Európai Unió megteremtése érdekében, a belső harcok helyett a közös kihívások leküzdésére kell összepontosítani - jelentette ki Ursula von Der Leyen, miután megválasztották az Európai Bizottság következő elnökének kedd este Strasbourgban.
Rövid köszönőbeszédében hangsúlyozta: a belé vetett bizalommal az Európai Parlament (EP) képviselői hitet tettek egy „egységes, kelettől-nyugatig, déltől-északig terjedő Európa” mellett.

„Nagy a felelősség, most megkezdődik a munka” - szögezte le von Der Leyen, azon véleményének adva hangot, hogy sikerülni fog legyőzni a kontinens előtt álló nagy kihívásokat.
Végezetül pedig közös, konstruktív alapokon álló munkára szólította fel az uniós képviselőtestület tagjait.
A tagállamok vezetői által Jean-Claude Juncker utódjául jelölt politikust meglehetősen szűk többséggel hagyta jóvá az EP. Mandátuma november 1-jén kezdődik és öt évig tart.
A szavazást követően David Sassoli, az EP új elnöke gratulált az eredményhez, és kiemelte, rendkívül fontos időszak következik most, ugyanis elő kell készíteni a biztosjelöltek meghallgatását.
„A következő néhány év nagyon fontos az Európai Unió jövője szempontjából, s a feladatot csak akkor oldhatjuk meg sikeresen, ha szoros és teljes együttműködésben dolgoznak együtt az intézményeink” - fogalmazott.
Az Európai Bizottság megválasztott elnöke most hivatalos levélben kéri majd fel a tagországok vezetőit, hogy tegyenek javaslatot a brüsszeli testület tagjaira. A biztosjelöltek meghallgatására szeptember 30. és október 8. között kerül sor az EP illetékes bizottságaiban. Ezután a parlamentnek a teljes biztosi testületet meg kell választania, ami várhatóan az október 21-24-i plenáris ülésen lesz.
Az EU-tagországok vezetőiből álló Európai Tanács július elején tartott, háromnapos csúcsértekezletén döntött arról, hogy Ursula von der Leyent javasolja az Európai Bizottság elnöki posztjára. A jelöltet az Európai Parlament tagjai többségének kellett megválasztania.

Merkel és több német pártvezető és politikus is gratulált Ursula von der Leyen megválasztásához
A német kancellári hivatal által közzétett közlemény szerint a kormányfő örömét fejezi ki, hogy első alkalommal kerül nő a brüsszeli testület élére, egyúttal kiemeli, hogy több mint öt évtized után lesz ismét német elnöke a bizottságnak. A szintén német konzervatív Walter Hallstein a bizottság első elnöke volt 1958-tól 1967-ig.
„Örülök, mert vele meggyőződéses és meggyőző vezetője lesz az Európai Bizottságnak” - írja közleményében régi szövetségeséről Angela Merkel, aki szerint Ursula von der Leyen nagy lendülettel áll majd neki megoldani azokat a kihívásokat, amelyek az Európai Unió előtt állnak.
„Ha ma el is veszítek egy hosszú évek óta mellettem dolgozó minisztert, új partnerre találok benne Brüsszelben” - áll a kancellária kommünikéjében.
Annegret Kramp-Karrenbauer, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke szintén közleményt adott ki, melyben történelmi napnak nevezi a mai napot Európa számára. A CDU gratulál Ursula von der Leyennek, és büszke rá - húzza alá közleményében a CDU vezetője, aki szerint a megválasztott elnök politikailag középen áll, hidakat épít és Európa egységéért száll síkra, és ebben számíthat a CDU támogatására.
Markus Söder, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) vezetője, bajor kormányfő szintén gratulált von der Leyen elnökké választásához, amit egész Németország sikerének nevezett. „Ez eredmény Németország számára, de totális leégés a német szociáldemokratáknak” - fogalmazott a bajor politikus, miután a titkos szavazáson a német EP-képviselők többsége valószínűleg nem támogatta von der Leyen megválasztását. Söder szerint egy német jelölt mögött minden német képviselőnek ki kellene állnia.
A szociáldemokrata Olaf Scholz pénzügyminiszter és alkancellár, valamint Heiko Maas külügyminiszter a voksolás eredményének ismertetése után azonnal gratulált a bizottság megválasztott elnökének, annak dacára, hogy pártjuk EP-képviselői nem akarták támogatni a konzervatív politikus megválasztását.
A német Zöldek EP-képviselőinek többsége előzetesen von der Leyen megválasztása ellen foglalt állást, ennek ellenére a párt két társelnöke, Annalena Baerbock és Robert Habeck gratulált a leköszönő német védelmi miniszternek megválasztásához. A két politikus mindazonáltal aláhúzta, hogy hiányolják a konkrét ígéreteket a megválasztott elnöktől a klímavédelem, a demokrácia és a jogállamiság védelme és a földközi-tengeri migráció terén. „Szép szavak helyett jó lett volna konkrét ígéreteket hallani” - húzta alá Baerbock és Habeck.