Külföld
Megszállták Párizst a feketemellényesek
Több száz Franciaországban illegálisan tartózkodó migráns foglalta el pénteken a Pantheont, Bakondi György szerint liberális csoportok segítik a háttérből a bevándorlókat

Őrizetbe vettek a francia hatóságok szombaton huszonegy afrikai bevándorlót, akik a rendőrség tájékoztatása szerint azon illegális migránsok közé tartoznak, akik péntek délután megrohamozták a párizsi Pantheon épületét. Mint lapunk is megírta, a több száz fős csoport tagjai azt követelték, hogy tartózkodási engedélyt kaphassanak. A szombaton elfogott emberek ellen a külföldiekre vonatkozó jogszabályok megsértése miatt indult eljárás. Rajtuk kívül az AFP hírügynökség szerint szombaton őrizetbe vettek egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megtámadott egy rendőrt.
Az illegális migránsok pénteki tüntetésén körülbelül hétszáz fő vett részt, a tömeget néhány óra után sikerült feloszlatni. Többen viszont a Pantheon épülete előtt maradtak, és összecsaptak a rendőrökkel, akik már aznap őrizetbe vettek 37 tiltakozót. A demonstrációt szervező, a sárgamellényes mozgalom után magukat feketemellényeseknek nevező csoport közleményében azt írta, tartózkodási engedélyt és lakhatást követelnek minden iratokkal nem rendelkező migráns számára. Emellett találkozót sürgettek Édouard Philippe francia miniszterelnökkel.
A kormányfő később Twitteren azt írta, a jogállamot és a jogszabályokat mindenkinek tiszteletben kell tartania. Szintén közösségi oldalán nyilvánult meg a bevándorlásellenes Nemzeti Tömörülést vezető Marine Le Pen, aki elfogadhatatlannak nevezte az esetet, és azt írta: „Franciaországban egy illegális migránsnak csak egyfajta jövője szabadna, hogy legyen, a kitoloncolás, ugyanis ez a törvény.”
A Patheonban történtekkel kapcsolatban Bakondi György, az M1 aktuális csatornán szombaton arról beszélt, hogy Franciaországban jelentős szervezkedésnek lehetünk tanúi. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója megjegyezte: a nemzeti hagyományok, a nemzeti büszkeség, a francia történelem egyik ismert helyszínéről van szó, és nyilvánvaló, hogy ezt maguktól a migránsok nem tudták, tehát segítették őket. Szavai szerint a liberális csoportok és az illegális bevándorlók egymásra találásáról van szó, ami a belbiztonsági veszélyeztetettség egy új fázisát jelenti.
Nem ez volt egyébként a néhány hónapja megalakult feketemellényesek első megmozdulása Franciaországban. Májusban a párizsi Charles de Gaulle nemzetközi repülőtér 2-es termináljának egy részét foglalták el. Követeléseik között szerepelt az is, hogy az Air France légitársaság hagyjon fel a tervezett kitoloncolásokkal. Azoknak pedig, akik francia papírok nélkül tartózkodnak az országban, tartózkodási engedélyt követeltek. A tüntetést feloszlató rendőrök az intézkedés során végül könnygázt is bevetettek. Közel egy hónappal később pedig a párizsi Elior vállalatcsoport székhelyét foglalták el a feketemellényesek.
A Hungary Helps programot méltatták
Magyarország szilárd bevándorláspolitikája címmel közölt elemző cikket a napokban a The Washington Times című konzervatív napilap online kiadása. A szerző bemutatta a magyar Hungary Helps programot, kiemelte az üldözött keresztények támogatását, és beszámolt számos nagyobb projektről is. Hozzátette: mindez a potenciális migránsok szülőföldön maradását segíti elő, amit a zárt határok politikájával együtt Washington figyelmébe ajánlott. Idézte Orbán Viktor szavait – megjegyezve, hogy a nyugati liberális közbeszéd szélsőjobboldalinak próbálja beállítani –, miszerint nem a bajt kell Európába hozni, hanem a segítséget oda, ahol a baj van.
(VZ)
Röviden
A Földközi-tengeren keresztül érkező menedékkérők önkéntes elosztását és befogadását szorgalmazta Heiko Maas német külügyminiszter a Madsack médiacsoportnak adott interjúban. Maas szerint az önként jelentkező országok között viszont kötelező elosztási mechanizmusra lenne szükség.
Rövid időn belül hárommillió menekült is megindulhat Európa felé, ha eldurvul az iráni válság – nyilatkozta a luxemburgi külügyminiszter az Welt am Sonntagnak. Jean Asselborn a német lapnak elmondta, először az Iránban élő afgánok indulhatnak útnak Törökország, majd az unió felé.
Kitüntette a Sea-Watch 3 hajó kapitányait Párizs szocialista főpolgármestere. A Grand Vermeil azért járt az Olaszországban letartóztatott Carola Rackete-nek és Pia Klempnek, mert állítólag „tiszteletre köteleznek”. Matteo Salvini olasz belügyminiszter keményen kritizálta a döntést.
(HSZ)