Külföld

Nem adják könnyen a voksukat Von der Leyennek a Zöldek

Szoros eredmény várható

Jövő kedden, strasbourgi plenáris ülésének második napján szavaz az Euró­pai Parlament az állam- és kormányfők által az Európai Bizottság élére jelölt politikus, Ursula von der Leyen támogatásáról.

Nem adják könnyen a voksukat Von der Leyennek a Zöldek
Három frakciót kéne meggyőznie
Fotó: AFP/Tobias Schwarz

A német védelmi miniszternek legalább 376 szavazatra lenne szüksége a 751 tagú EP-ben, ehhez elméletileg elegendő lenne a három legnagyobb frakció, az együtt 444 mandátummal rendelkező néppárti (EPP), a szociáldemokrata (S & D) és a liberális-centrista Újítsuk meg Európát (Renew Europe) képviselőcsoport támogatása. Az eredmény azonban biztosan szoros lesz, több frakcióban lehetnek ugyanis „lázadók”. Az S & D soraiból már többen jelezték, hogy a csúcsjelölti rendszer elsüllyesztése miatt nem fogják támogatni Von der Leyent. A német szociáldemokraták ellenkezése miatt már a nagykoalíció is veszélybe került. Von der Leyen hétfőn a Zöldek (Greens/EFA) frakciójával tárgyalt, Ska Keller és Philippe Lamberts társelnökök pedig egyértelműsítették, nem adják könnyen a szavazatukat. „Ursula von der Leyen sok jó szándékkal jött hozzánk, de amikor ég a ház, a puszta jó szándék egyszerűen nem elegendő. Rendszerszintű változás reményében szavaztak ránk a választóink, ezért azt várjuk, hogy a jelölt álljon elő világos, ambiciózus tervekkel a klímaválságot, a társadalmi igazságosságot és a jogállamiságot illetően. Frakciónk szavazatainak ára van” – fogalmazott Lamberts. Keller szerint a csúcsjelölti rendszer figyelmen kívül hagyása súlyos visszalépés az uniós demokrá­ciában. A Renew Europe időközben saját oldalán jelezte, mindenképpen blokkolni fogja a fideszes és a lengyel kormánypárhoz, a PiS-hez tartozó jelölteket.