Külföld

Donald Trump: „Amerika most erősebb, mint valaha”

A függetlenség napja

„A jövőben sem lesz olyan, amit az amerikaiak ne érhetnének el, mindaddig, amíg emlékeznek nemzetük történelmére, és nem hagyják abba a harcot a jobb jövőért” – mondta Donald Trump amerikai elnök július 4-én, a függetlenség napja alkalmából tartott beszédében.

Donald Trump: „Amerika most erősebb, mint valaha”
Melania és Donald Trump együtt ünnepelt
Fotó: AFP/Mandel Ngan

Leszögezte: „az amerikaiaknak semmi sem lehetetlen”, és emlékeztetett az 50 esztendővel ezelőtti Holdra szállásra, majd hozzáfűzte: „nagyon rövid időn belül amerikai zászló lobog majd a Marson is”. „Amerika most erősebb, mint valaha” – hangoztatta Trump. Idén először tartottak az ünnepség keretében katonai parádét is az elnök javaslatára. A Tisztelgés Amerikának című, több mint egy órán át tartó programon Donald Trump és a First Lady mellett Mike Pence alelnök és felesége, valamint a kormányzat több tagja is részt vett. A Lincoln-emlékmű mellett harckocsik és katonai járművek sorakoztak, de nem vonultak fel, az elnök beszéde után azonban légi parádé volt katonai repülőgépek és harci helikopterek részvételével. Bár sokan előzetesen arra figyelmeztettek, hogy Trump kampányolásra használhatja fel a beszédet, nem ez történt: az amerikai történelemről és a nemzet nagyságáról mesélt. Az eső ellenére is rengetegen voltak az ünnepségen, és megjelentek tüntetők is. Két embert letartóztattak a Fehér Ház mellett, mert a kordonon belül égettek amerikai zászlókat. Az Egyesült Államokban csütörtökön mindenütt parádékkal és rendezvényekkel ünnepelték az ország születésnapját.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom