Külföld

Az Európai Központi Bank elnökének javasolt Lagarde felfüggesztette munkáját az IMF élén

 Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója ideiglenesen távozott a szervezet éléről azzal összefüggésben, hogy kedden az Európai Tanács az Európai Központi Bank (EKB) elnöki posztjára jelölte.

Az Európai Központi Bank elnökének javasolt Lagarde felfüggesztette munkáját az IMF élén
Lagarde lehet az EKB első női elnöke
Fotó: AFP/Wiktor Dabkowski

Az IMF erről szóló közleménye szerint a washingtoni székhelyű szervezet igazgatótanácsa elfogadta Lagarde döntését és helyére ideiglenesen David Liptont, az IMF első vezérigazgató-helyettesét nevezte ki.

Az EKB jelenlegi elnökének, Mario Draghinak a megbízatása október 31-én jár le. Megválasztása esetén a francia Lagarde lenne az EKB első női elnöke.

Lagarde 2011. július 5-én vette át az IMF irányítását. Ő a szervezet 11. vezérigazgatója és egyben az első női irányítója,  akit 2016. július 5-én választottak újra öt évre. 

Lagarde 2007 és 2011 között pénzügyminiszteri posztot töltött be a francia kormányban.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom