Külföld

Kim és Trump megegyeztek a tárgyalások továbblendítéséről

 Lelkes hangvételben tálalta Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök Panmindzsonban tartott újabb találkozóját hétfőn az észak-koreai állami média, reményét fejezve ki, hogy a felek újabb áttörést érhetnek el a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése ügyében.

Kim és Trump megegyeztek a tárgyalások továbblendítéséről
Trump és Kim a demilitarizált zónában
Fotó: AFP

A vasárnapi találkozóval Trump lett az első olyan amerikai elnök, aki hivatali ideje alatt észak-koreai földre tehette a lábát a demilitarizált övezetben Kim Dzsong Unnal tartott találkozó alkalmából, a két fél pedig megegyezett, hogy újrakezdik az észak-koreai nukleáris leszerelést célzó tárgyalásokat.
„A két ország csúcsvezetői arról is megállapodtak, hogy szoros kapcsolatban maradnak a jövőben”, hogy a termékeny párbeszéd előrelendítésével „új áttörést érjenek el a Koreai- félsziget atomfegyver-mentesítése, valamint a kétoldalú kapcsolatok terén” - közölte a KCNA észak-koreai hírügynökség Trump hazautazása után.

„Hatvanhat évvel az 1953-as fegyverszüneti megállapodást követően bekövetkezett a KNDK (a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság) és az Egyesült Államok csúcsvezetőjének történelmi kézfogása Panmindzsonban, azon a helyen, amely mostanáig a megosztottság jelképe volt” - írta a KCNA.

A hírügynökség külön kiemeli az észak-koreai vezetőnek azt a kijelentését, amely szerint egy ilyen, egynapos átfutással összehozott drámai találkozó csakis a Trump elnökkel fenntartott jó személyes kapcsolatának köszönhetően válhatott lehetővé, s hogy ez a viszony a későbbiekben is jó eredményeket hozhat.

A két vezetőnek a történelmi találkozóhoz vezető „bátor és merész döntése” „példátlan bizalmat teremtett a két ország között”, amelyek mostanáig bele voltak gabalyodva a mélyen gyökerező ellenszenv fonadékába - írták.

Trumpnak a találkozót kezdeményező Twitter-üzenete, amely saját közlése szerint meglepetésként érte Kim Dzsong Unt, jól jellemzi kettejük viszonyát, elemzők azonban azt mondták, hogy a feleknek nem sikerült szűkíteniük azt a szakadékot, amely az álláspontjaik között tátong, amióta februári vietnami találkozójukon felálltak a tárgyalóasztaltól.

A zárt ajtók mögött folytatott, csaknem egyórás találkozó után Trump újságíróknak azt mondta, reméli, hogy a felek átfogó megoldásra jutnak a kérdésben.

„Nem az számít, mennyi idő alatt csináljuk, csak az, hogy jól csináljuk” - szögezte le az amerikai elnök, hozzátéve, hogy néhány héten belül a felek megalakítják a tárgyalásokat vezető küldöttségeiket. Bejelentette azt is, hogy a washingtoni delegáció élén Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Stephen Biegun, az amerikai kormányzat észak-koreai különmegbízottja áll majd.

Noha Trump nagyon pozitívan nyilatkozott a találkozóról, kiemelve, hogy új fejezetet nyitnak Washington és Phenjan kapcsolatában, a sajtótájékoztatón azt is leszögezte, az Észak-Korea elleni szankciók egyelőre érvényben maradnak.
 

Kapcsolódó írásaink