Külföld

„A Fehér Ház retardált”

Eddig csak Washington vetett be atomfegyvert – emlékeztetett Zaríf

Donald Trump amerikai elnök tartósan elbarikádozta a diplomácia útját az újabb szankciókkal – írta Abbász Múszavi iráni külügyi szóvivő a Twitteren kedden. Trump kormánya jó úton halad afelé, hogy felszámolja az összes létező nemzetközi mechanizmust, amelynek célja a világ békéjének és biztonságának szavatolása – tette hozzá a szóvivő.

Washington hétfőn bejelentette, hogy büntetőintézkedésekkel sújtja többek között Ali Hameneit, az ország legfőbb vallási és politikai vezetőjét és több munkatársát. Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter közölte, hogy még a héten szankciós listára kerül Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter is, aki az Irán és a Nyugat közötti enyhülés kulcsfigurája volt az elmúlt években.

Zaríf szerint Donald Trump amerikai elnök környezetének – B csoportként emlegetett – keményvonalas politikusai, soraikban John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval és Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel, konfliktusba kergethetik Trumpot Iránnal. Zaríf egy nappal később az IRIB iráni állami hírügynökségnek azt is kiemelte: Irán soha nem fog atomfegyver megszerzésére törekedni, és emlékeztetett, hogy a világon eddig egyedül az Egyesült Államok vetett be atomfegyvert.

Bírálta az amerikai szankciókat Haszan Róháni iráni elnök is kedden az iráni állami televízióban, ahol úgy fogalmazott, hogy a Fehér Ház szellemileg retardált, és hozzátette, hogy a Hameneit célzó szankcióknak semmi értelmük, mert az ajatollahnak nincsenek vagyontárgyai és bankszámlái külföldön.

John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó Jeruzsálemben találkozott orosz és izraeli kollégájával, Nyikolaj Patrusevvel és Meir Ben-Sabattal. Sajtóhírek szerint Moszkvát arra akarják rávenni, hogy egyezzen bele az iráni befolyás csökkentésébe Szíriában, cserébe Bassár el-Aszad elnök elismeréséért.

Röviden

Nem lehetséges az önálló palesztin államot kívánó arab békekezdeményezést követve megállapodásra jutni az izraeli–palesztin konfliktus rendezésében – mondta Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök veje és tanácsadója az al-Dzsazíra hírtelevíziónak. Kushner terve inkább az, hogy gazdasági előnyök ígéretével próbálná rávenni a palesztinokat arra, hogy lemondjanak egy önálló államról.

Észak-Korea vezetője, Kim Dzsongun nem áll készen országa atomfegyver-mentesítésére, és a hírszerzési információk szerint egyelőre nem is készít elő ilyesmit – állította Robert Ashley altábornagy, az Egyesült Államok katonai hírszerzésének vezetője a Fox televíziónak.

Visszautasította Donald Trump amerikai elnök az újabb szexuális visszaélésről szóló, őt ért vádat a The Hill című amerikai lapnak adott interjúban. E. Jean Carroll, az Elle női magazin szerzője korábban azt állította, hogy 1995-ben vagy 1996-ban Trump a falhoz szorította, és megpróbálta lehúzni róla a nadrágot, ő pedig csak komoly harc árán tudott elmenekülni.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom