Külföld

Újabb eljárás indult a német AfD ellen

 Újabb eljárás indult az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki párttal szemben illegális kampányfinanszírozás gyanúja miatt, a párt Észak-Rajna-Vesztfália tartományi központjában kedden házkutatást tartottak.

A nyomozást vezető esseni ügyészség szóvivője hírportálok beszámolói szerint elmondta, hogy a tartomány fővárosában, Düsseldorfban működő AfD-központban a pártok finanszírozásáról szóló törvény megsértése és hűtlen kezelés gyanúja miatt tartottak házkutatást egy több tízezer euró értékű, 2017-es támogatással összefüggésben.

Áprilisi sajtójelentések szerint a szövetségi parlament (Bundestag) hivatala emiatt az észak-rajna-vesztfáliai és egy másik, baden-württembergi pénzügyi szabálytalanság miatt több mint 400 ezer euró (1,3 milliárd forint) pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a pártot.

Mindkét eset főszereplője egy svájci PR-ügynökség, amely a párttól kapott ellentételezés nélkül dolgozott AfD-nek. A Bundestag hivatalának számításai szerint az ügynökség 2016-ban a baden-württembergi tartományi törvényhozási választás kampányában 89 800 euró értékben, a 2017-es észak-rajna-vesztfáliai tartományi választás kampányában pedig 44 500 euró értékben nyújtott szolgáltatásokat a pártnak.

A párt nem tüntette fel támogatásként ezeket a szolgáltatásokat, és utólag küldött meg a Bundestag hivatalának listákat, amelyek állításuk szerint tartalmazzák mindazok nevét, akik a költségeket kifizették. 

Sajtóértesülések szerint a listákon szereplő személyek közül többen úgynevezett strómanok, olyan emberek, akik csak a nevüket adták, hogy a valódi támogatók ismeretlenek maradjanak. A Bundestag hivatala mindezért a jogellenesen szerzett támogatás értékének háromszorosára, 402 900 euróra büntette az AfD-t.

Az esseni ügyészség eljárása ugyanerre a 44 500 eurós támogatásra vonatkozik. A nyomozóhatóság szóvivője nem közölte, hogy pontosan mit keresnek a düsseldorfi AfD-székházban. A párt részéről nem nyilatkoztak az eljárásról.

Tavaly egy ugyancsak svájci eredetű és a Bundestag hivatala által szabálytalanság gyanúja miatt vizsgálat alá vett támogatásról jelentek meg sajtóértesülések. A beszámolók szerint a 2017-es Bundestag-választás előtt több részletben nagyjából 132 ezer euró érkezett egy svájci gyógyszeripari vállalkozástól az AfD Boden-tó járási szervezetének számlájára. A szervezet képviselőjelöltje Alice Weidel volt, az AfD egyik legismertebb politikusa, aki jelenleg a párt társ-frakcióvezetője a Bundestagban. Az átutalásokhoz fűzött közleményekben az állt, hogy „kampányadomány Alice Weidel számára”.  

A támogatást tavaly tavasszal visszautalták a svájci cég számára. Miután a sajtóban beszámolók jelentek meg a támogatás körüli visszásságokról, a svájci vállalat közölte, hogy a pénz nem tőlük származott, hanem csak továbbították egy - meg nem nevezett - partnerük kérésére.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom