Külföld

Moszkva: A haditechnika karbantartására repült orosz gép Venezuelába

Oroszország folytatja a haditechnika karbantartását Venezuelában, ennem a programnak a keretében szállt le orosz katonai gép a dél-amerikai országban - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes kedden a TASZSZ hírügynökségnek.

Moszkva: A haditechnika karbantartására repült orosz gép Venezuelába
Jelenleg is korlátozott az orosz részvétel az ET-ben
Fotó: AFP

Rjabkov a hírügynökség honlapján is is mertetett nyilatkozatában megerősítette azt a korábban megjelent sajtóértesülést, amely szerint az orosz légierő egy Il-62-es repülőgépe hétfőn leszállt a venezuelai főváros, Caracas melletti Maiquetía nemzetközi repülőtéren.

„Igen, így van. Ezzel annak a haditechnikának a karbantartását folytatjuk, amelyet korábban szállítottunk Venezuelának a haditechnikai együttműködés keretében” - kommentálta a Reuters hírügynökség által az orosz gép venezuelai leszállásáról közölt hírt Rjabkov.

„Ez az együttműködés minden szempontból átlátható és nem hordozza magában a regionális vagy bármely más helyzet destabilizálásának elemeit” - tette hozzá.

Márciusban az orosz légierő két gépe érkezett Venezuelába, fedélzetükön orosz biztonsági tisztségviselőkkel és száz katonával. Washington emiatt azt vetette Moszkva szemére, hogy felelőtlenül kiélezi a helyzetet a válsággal küszködő dél-amerikai országban. 

Donald Trump amerikai elnök akkor felszólította Oroszországot, hogy vonja ki összes katonáját Venezuelából. Az orosz külügyminisztérium azt felelte, hogy a repülőgépek mindössze olyan szakértőket szállítottak, akik fegyvereladásról szóló szerződések ügyében érkeztek Venezuelába.

A dél-amerikai országot súlyos gazdasági, társadalmi és politikai válság sújtja. A belpolitikai válság januárban mélyült el, miután Juan Guaidó ellenzéki vezető az alkotmányra hivatkozva Venezuela ideiglenes elnökévé kiáltotta ki magát a hivatalban lévő venezuelai államfő, Nicolás Maduro elleni egyik tüntetésen.

Noha Guaidót mintegy ötven ország elismerte Venezuela ideiglenes elnökének, köztük az elsők között az Egyesült Államok, más országok - például Oroszország - továbbra is Madurót tartják a latin-amerikai ország törvényes vezetőjének, és a Venezuelában jelentős hatalmi tényezőt formáló hadsereg hivatalosan továbbra is mellette áll.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom