Külföld

Lezuhant két harci repülőgép Németországban

Összeütközött és lezuhant két német harci repülőgép Németország északi részén hétfőn. A baleset nem sokkal két óra előtt történt a Müritz-tó közelében. 

Lezuhant két harci repülőgép Németországban
A baleset oka egyelőre ismeretlen - Képünk illusztráció!
Fotó: mh

A német légierő (Luftwaffe) közleménye szerint a két Eurofighter típusú repülőgép harci gyakorlatot végzett. A műveletben részt vett egy harmadik Eurofighter is, amelynek pilótája látta, amint a két repülő összecsapódik, és jelentette, hogy két ejtőernyő földet ér - írják. A közlemény szerint mindkét pilótának sikerült katapultálnia. A repülők fegyverzet nélkül gyakorlatoztak. Az egyik pilóta túlélte a balesetet, a másiknak csak a holttestét találták meg - áll a közleményben.

Sajtójelentések szerint az életben maradt pilóta egy fa koronájában landolt ejtőernyőjével. A két repülőgép tűzgolyóként csapódott a földbe, és erdőtüzet okozott, a lángokat időközben eloltották. 

A Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint a baleset oka egyelőre ismeretlen. A repülők a Rostock-Laage repülőtérről, a Luftwaffe 73-as jelzésű, Steinhoff elnevezésű taktikai repülőezredének bázisáról szálltak fel. Ezen a bázison képzik az Eurofighter-pilótákat - áll az MDR beszámolójában.

Az ntv hírtelevízió jelentése szerint a hatóságok figyelmeztették a Malchow nevű közeli kisváros lakosságát, hogy ne közelítsék meg a település területére zuhant roncsdarabokat. A pilótákat nagy erőkkel, katonai és civil helikopterek és kutyás rendőri egységek mozgósításával keresték.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom