Külföld
Torockón támadnak a napfelkelők
A nap vékony, felhővel ezüstözött csíkban kapaszkodik fel a hegygerincre, sápadtan dereng át a párán, mire erőre kapva végül elszakad a hegy csúcsától, hogy magasba emelkedve fényével árassza el a Székelykő alatti mezőket, a fás-bokros ligeteket, s végül magát a falut, Torockót.
Napfelkelők - némi manírral, de tagadhatatlanul ügyes marketinggel így nevezték el fesztiválozóikat a torockói Double Rise szervezői, akik erőteljesen építettek a hely különleges atmoszférájára, amikor négy évvel ezelőtt az első itteni rendezvényüket megálmodták.
Torockón ugyanis "kétszer kel fel a nap": a Székelykő nyergében egyszer felvillan, majd a hármascsúcs baloldali orma eltakarja, s utána kel fel véglegesen, amikor emögül is kibukkan – s bár igaz, hogy a jelenség teljes pompájában inkább csak júliusban figyelhető meg, a hegygerincen araszoló nap már most is impozáns látványt nyújt, a dupla napfelkelte pedig a falu számos pontjáról jól látható.
Torockó székely falu, bár Székelyföldtől elég messze, az Erdélyi-középhegységben fekszik; a székelység legnyugatibb végváraként is szokás emlegetni. A falu összképe szemet gyönyörködtetően egységes, főleg a 19. század második feléből származó, hófehérre meszelt parasztházak uralják, nem véletlenül szerepel az UNESCO világörökségi javaslati listáján.
Azért az összkép nem teljesen homogén: a falu szélein újabb építésű házak is feltünedeznek, a főtér mellett pedig csiricsáré templom előtt haladunk el. Karácsonyi kültéri égősorral kivilágított óriásfeszület és rikító kék-sárga-piros zászló ékesíti a gondozott kerttel övezett, kihalt épületet - mint helybeliektől megtudtuk, csaknem kizárólag a román pópa és a takarítónője használja, a szinte színmagyar faluban senki nem kérte, a hagymakupolás honfoglalás jegyében mégis ott meredezik a tájidegen építmény a falu közepén.
Sajnos érkeztünkkor már zárva találjuk a híres Forrás borozót, amelyiknek közismerten öregebb a szemöldökfája, mint Románia; a kocsmáros viszonylag korán takarodót fújt, de megüzente, hogy nappal szívesen állna rendelkezésünkre – de csak délután öttől, amikor már bőven Marosvásárhelyen kellene lennünk. A vajorba – a kicsi, immár betonból kiöntött medencécskébe – csendesen csörgedezik a Tamás-patak, s hamarosan feltűnik egy hajnali nénike is, aki szőnyegét viszi mosni a vízhez.
A lassan ébredező település főterén találkozunk Gazdag Balázzsal, a fesztivál főszervezőjével, akivel strapabíró autóba pattanva megtekintjük azt a három hektáros dzsungelt, ahol július harmadika és hatodika között sok ezer "napfelkelő" élvezi majd a fesztivál nyújtotta lehetőségeket - ha nem mossa el az egészet az eső úgy, mint tavaly, amikor a huszonpárezer eladott fesztiválbérlet egy jó részét be sem váltották a látogatók, noha minden programra volt vészforgatókönyv ilyen esetekre.
Mint a szervező lapunknak elmeséli, az időjárás idén már az előkészületek kezdetén is nagyon megnehezítette a dolgukat: idén késő tavasszal például lehetetlen volt kaszálni, két egymást követő esőmentes napjuk sem volt; most pont jó idő van, várják is nagy erőkkel a kaszagépet, hogy behozzák a lemaradást.
Gazdag mindenesetre lelkesen mutogatja a kapu, a négy színpad és a többi helyszín leendő helyét; a magyar komolyabb méretű zenekarok, mint a Tankcsapda, a Hiperkarma vagy a Bagossy Brother’s Company , a negyedik alkalommal megrendezett fesztiválon idén először külföldi bandák is fellépnek majd, mint például az Asian Dub Foundation, a Dope D.O.D., vagy a Dubioza Kolektiv.
Mint mondja, a faluban is lesznek természetesen helyszíneik: az irodalom, a színházi, és slam-workshopok, képzőművészeti kiállítások a faluban lesznek, a zenei és nagyobb zajjal és tömeggel járó programokat egyébként tavaly óta költöztették ki a hegy tövében lévő ligetbe. Ennek is megvan a maga oka: bár első évben nagyon örültek a falubeliek a fesztiválnak - turistafaluról beszélünk elvégre – amikor egyes zenei programokat a faluba szerveztek, finom jelzést kaptak, hogy elérték a tűrőképesség határait – jelesül az unitárius lelkész kergette le a munkájába belefeledkezett dj-t a pultjától a reggeli mise közeledtével.
Az sem volt szerencsés ötlet, amikor a mostani kemping helyére tették a nagyszínpadot, a falu másik végébe pedig a kempinget, s mint a főszervező mondja, „kaptak hideget-meleget”, mert hajnali négykor a nagyszínpad zárása után bizony nem mindenkinek volt kedve megtenni az utat a kempingig, hanem sokan a falu utcáiig jutottak csak el, mielőtt elnyomta őket az álom. De ezeket a gyerekbetegségeket hamar kinőtte a rendezvény, és kompromisszumként a zajosabb programokat és a több ezernyi sátrazót is a Székelykő tövébe vitték, így most már szent a béke.
A koncertek mellett egyébként számos családi program is várja az érkezőket: „hangszersimogatók”, néptánctanítás, kézműves foglalkozások vagy éppen népmese Berecz Andrással – közben ügyes árukapcsolásként a szomszédban borudvar a megfáradt szülőknek erdélyi és magyarországi borokkal.
A nyakig érő gaz sem véletlen: mint Gazdag elmondja, a területet formálgatják, ugyanakkor megőrzik olyannak, amilyen, soha nem lesz leaszfaltozva vagy lekövezve, mert ilyennek akarják megtartani Torockót, amilyennek megismerték, viszont a kis patakmedreket kis hidakkal teszik közlekedhetőbbé.
Raklapbútorok garmadája teszi majd kényelmesebbé a fesztiválozók életét, s mind frissen ácsolt darab lesz, ugyanis a tavalyiak – amelyeket raktár híján kint tároltak a terepen – áldozatul estek a hosszú tél fűtésigényének. De Gazdagék nem haragszanak: ápolják a harmadik évre kialakult békés együttélés feltételeit a falubeliekkel. A főszervező szerint pedig kezd kialakulni az a réteg, amelyik látja a fesztivál hasznát, jelentőségét, és némi újító szellem is mutatkozik.
A klasszikus Forrás borozó és a kiváló erdélyi klasszikusokat kínáló, vendégszerető házak mellett már igazi pesties romkocsma és kávézó is van a faluban, a Torockói Aktív Turizmus Egyesületnek köszönhetően pedig a siklóernyőzés honosodott meg, kihasználva az ideális domborzati viszonyokat.
A környéken számos túraútvonal is található, s Tusványossal ellentétben a sátrazóknak sem kell medvéktől tartaniuk, az errefelé ugyanis nincs. A néhány megmaradt erdélyi farkas pedig a szomszédos Ordaskőn tanyázik, de ők nincsenek oda a tömegért, ellenben ami veszélyt jelenthet, az a Székelykőn őshonos vipera, amit érdemesebb elkerülni, mert szérum csak Kolozsváron van ellene, és ott sem túl sok adag.
A kirándulóknak emellett ideálisan közel van a legendás tordai hasadék és a híres tordai sóbánya is, de Mátyás király szülővárosa, a lüktető egyetemi várossá fejlődött Kolozsvár és a szecesszió egyik erdélyi központja, Marosvásárhely sincs túlzottan messze. Így a Double Rise-tól függetlenül is érdemes ellátogatni Torockóra, csak az utakon érdemes vigyázni, azok domborzati viszonyai ugyanis távol esnek az ideálistól.