Külföld

Irán nem hosszabbítja meg az atomalku megmentésére adott hatvannapos határidőt

Irán nem hosszabbítja meg az 2015-ös többhatalmi atomalku megmentésére adott hatvannapos határidőt - jelentette be az Iráni Atomenergia Szervezet szóvivője, Behrúz Kamalvani szerdán.

Haszan Róháni iráni elnök május 8-án bejelentette, hogy országa a továbbiakban nem teljesíti a nukleáris megállapodás egyes részeit, mert az Egyesült Államok egy évvel korábban egyoldalúan felmondta a szerződést, és helyreállította a korábban felfüggesztett szankciókat az iszlám köztársasággal szemben. Róháni azzal fenyegetőzött: ha a többi aláíró ország - azaz Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Kína és Oroszország - 60 napon belül nem védi meg Iránt az amerikai büntető intézkedésektől, akkor elkezdi az urándúsítást magasabb fokon, amit a 2015-ös megállapodás tilt neki. A megszabott határidő július 8-án jár le.

„A határidő nem hosszabbítható meg, és a második szakaszt a terveknek megfelelően végrehajtjuk” - idézte a Tasnim iráni hírügynökség Kamalvandit.

Az első szakaszban, amely május 8-án kezdődött, az iszlám köztársaság felfüggesztette a dúsított urán és a nehézvíz eladását külföldi országoknak. Az atomalku azért teszi lehetővé ezt, hogy Irán a rögzített határérték alá csökkenthesse tartalékait.

Teherán hétfőn bejelentette, hogy alacsonyan dúsított uránkészlete tíz napon belül meghaladja azt a mennyiséget, amelyet a nukleáris megállapodás megenged neki.

Haszán Róháni szerdán az állami tévében sugárzott beszédében leszögezte, hogy a nukleáris megállapodásban vállalt egyes kötelezettségek be nem tartása „minimum” intézkedés, amelyet Teherán hozhat egy évvel az után, hogy az Egyesült Államok kivonta magát a megállapodás hatálya alól. Róháni leszögezte, hogy országa - nyomásgyakorlásnak kitéve - nem fog tárgyalni az Egyesült Államokkal.

Az elmúlt időszak történései - köztük az Ománi-öbölben tartályhajók ellen elkövetett támadások - fokozták a feszültséget Irán és az Egyesült Államok között. Washington az iszlám köztársaságot tette felelőssé az incidensért, de Teherán tagadta, hogy köze lenne ahhoz. Az amerikai védelmi minisztérium az iráni fenyegetésre hivatkozva hétfőn jelezte, hogy további ezer katonát vezényel a Közel-Keletre.

A puskaporos hangulat ellenére Ali Samháni, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkára az IRNA állami hírügynökségnek szerdán azt mondta, hogy nem lesz katonai összetűzés az iszlám köztársaság és az Egyesült Államok között. 

„Nincs okunk háborúzni” - mondta Samháni, rámutatva, hogy a vádaskodás a nyomásgyakorlás eszköztárának részévé és széles körben elterjedt gyakorlattá vált az amerikai tisztségviselők körében.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom