Külföld
Floridában kezdett Trump
Mike Pence alelnökkel találkozott Washingtonban Matteo Salvini
„Amikor Donald Trumpot 2016-ban megválasztották, mi voltunk az egyetlenek, akik neki szurkoltunk, s ezt itt nem felejtették el” – állította az olasz miniszterelnök-helyettes. Talán Washingtonban is megértették, hogy van alternatíva Párizzsal és Berlinnel szemben – mondta Salvini, aki szerint Olaszország ki fog törni a „ketrecből”, nem fogja beérni a Brüsszel által eléje szórt morzsákkal.
Trump kedden, helyi idő szerint este nyolc órakor a floridai Orlandóban a város legnagyobb arénájában indította meg újraválasztási kampányát, amelynek szlogenje „Őrizzük meg nagynak Amerikát”.
A városban hétfőn feltűntek az elnök hívei, Trump Twitteren közölte: „Nagy tömeg lesz a floridai Orlandóban, úgy néz ki, hogy rekordot döntünk”. Hozzáfűzte: „országunk messze nagyszerűbben teljesít, mint ahogy azt a gyűlölködők és a lúzerek elképzelhetőnek tartották.”
Nem véletlen, hogy Trump Floridát választotta, mert ez az állam 14 milliós lakosságával újraválasztásának kulcsa lehet: 2016-ban itt egyetlen százalékkal győzte le demokrata párti vetélytársát, Hillary Clintont, és a republikánusok a félidős választásokon is nyerni tudtak, de Florida mindig is „billegő állam” volt.
Egyébként Trump Twitteren bejelentette, hogy az amerikai hatóságok a jövő héten kezdik az illegális migránsok millióinak kitoloncolását, valamint, hogy Mark Espert, a hadseregért felelős államtitkárt jelöli ügyvezető védelmi miniszternek.
Újabb ezer amerikai a Közel-Keleten
Elrendelte további ezer amerikai katona Közel-Keletre küldését Donald Trump amerikai elnök – jelentette be hétfőn este Patrick Shanahan, az Egyesült Államok ügyvezető védelmi minisztere. „Az Egyesült Államok nem akar konfliktust Iránnal. Mai döntésünk kizárólag a térségben tevékenykedő katonai személyzetünk biztonságát célozza és nemzeti érdekeink védelmét” – szögezte le Shanahan. Az Egyesült Államok Iránnal szemben tett lépései háború kiprovokálását célozzák – állította Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes újságíróknak kedden Moszkvában. Rjabkov megismételte, hogy Oroszország nem fog elsőként nukleáris töltet hordozására alkalmas rakétákat telepíteni a térségbe, de válaszlépésként készen áll erre.