Külföld

Elhúzódhat az amerikai-kínai rivalizálás

Japánnak fontos a kínai piac, biztonságának garantálásában pedig az Egyesült Államokra számít – erről is beszélt budapesti előadásán Tanaka Hitosi volt japán külügyminiszter-helyettes.

Tokió szerepéről a kelet-ázsiai regionális biztonság fenntartásában, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi háborúról is beszélt hétfő délután a Corvinuson Tanaka Hitosi volt japán külügyminiszter-helyettes, a Japan Research Institute, Ltd. Nemzetközi Stratégiai Intézetének elnöke, a Japán Nemzetközi Csere Központ (JCIE) vezető kutatója.  Kiemelte, Japán és térsége függ a kínai piactól – igaz, ez a függőségi viszony kölcsönös – biztonságának garanciája azonban az Egyesült Államok. Tanaka szerint az amerikai-kínai stratégiai rivalizálás várhatóan elhúzódik, és meghatározza a globális biztonsági helyzetét a következő években.

Megjegyezte, hogy ezzel összefüggésben javult Peking és Tokió viszonya, előbbi ugyanis a Washingtonnal való konfliktus fényében nem engedheti meg magát, hogy szomszédjával is feszült legyen a viszonya.

Tanaka tavaly decemberben, a JCIE által kiadott East Asia Insights hasábjain úgy fogalmazott, az elmúlt 150 évben az USA-Kína-Japán háromszög Kelet-Ázsia regionális stabilitásának kulcsa. Amikor ez a három ország a stabilitást helyezte előtérbe, a térség békében élt és fejlődött, a konfliktus azonban súlyos következményekkel járt. Az amerikai-kínai rivalizálás kérdésében három további pontot azonosított. Egyrészt a feszültség túlmutat a jelenlegi gazdasági háborún, ugyanis a globális technológiai felsőbbrendűségért folytatott versenyben gyökeredzik, amelyet egy államilag irányított és egy szabadpiaci gazdaság folytat. Másrészt, egy sor katonai-stratégiai kérdés igényel alapos megfontolást az újabb feszültségek elkerülésére. Harmadrészt pedig Japánnak kiegyensúlyozó szerepet kell betöltenie.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom