Külföld

Varsó: „Mérföldkő” Trump és Duda közös nyilatkozata a védelmi együttműködésről

Mérföldkőként jellemezte Krzysztof Szczerski lengyel államfői kabinetfőnök csütörtökön az Egyesült Államok lengyelországi katonai jelenlétének növeléséről szóló nyilatkozatot, amelyet előző nap írt alá az amerikai és a lengyel elnök, Donald Trump és Andrzej Duda.

Varsó: „Mérföldkő” Trump és Duda közös nyilatkozata a védelmi együttműködésről
A lengyel sajtó egybehangzóan értékelte az új szintre lépett „szövetséget” a két ország között
Fotó: AFP/ZACH GIBSON

A lengyel elnök washingtoni látogatásán aláírt dokumentum értelmében ezer katonával növelik a Lengyelországba 2017-ben rotációs jelleggel telepített, jelenleg 4500 fős amerikai alakulatok létszámát. Emellett amerikai hadosztály-parancsnokságot létesítenek az országban, valamint MQ-9 típusú, felderítő-csapásmérő, pilóta nélküli repülőgépekből álló századot telepítenek oda.

Ez a védelmi együttműködés „erőteljesen a (közép-európai) térséghez kötődik” - emelte ki az elnöki kabinetfőnök és külügyi államtitkár a PAP hírügynökségnek nyilatkozva. Lengyelország olyan államként lép fel, amely „azt akarja, hogy a lengyel-amerikai kapcsolatok jó hatással legyenek az egész régióra” - fogalmazott.

A várható moszkvai reakcióra vonatkozó kérdésre Szczerski úgy válaszolt: nem számít negatív visszhangra „annak kapcsán, hogy Lengyelország növeli biztonságát”. „Támadó képességeket nem fejlesztünk, és országunk, valamint egész térségünk biztonságát növelő lépéseken kívül egyebet nem tervezünk” - húzta alá.

A megnövelt amerikai jelenlét költségeit illetően Szczerski természetesnek találta, hogy Lengyelország állja az ehhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések, köztük az épületek, a katonai létesítmények költségeit.

A szerdán aláírt nyilatkozat szerint Lengyelország fedezi teljes egészében a szükséges infrastruktúra kiépítését. Andrzej Duda korábban 2 milliárd dollárt említett ebben az összefüggésben.

Szczerski aláhúzta: minkét fél a maga költségeit vállalja, a Lengyelországba „állandóra telepítendő amerikai katonai felszerelés értéke jelentősen meghaladja” a Varsó által fedezendő beruházásokat.

Duda szerdán kezdődött hatnapos amerikai látogatása kapcsán a kabinetfőnök kiemelte az energiabiztonsági együttműködéshez kapcsolódó, a szintén szerdán aláírt lengyel-amerikai egyezményeket. Az egyik szerint 2023-tól kezdve évi 1 milliárdról 2,5 milliárd tonnára növelik az amerikai cseppfolyósított gáz lengyelországi exportját.

A másik dokumentum - az atomenergia békés kihasználásáról szóló együttműködési nyilatkozat - kapcsán a lengyel energiaügyi miniszter, Krzysztof Tchórzewski szerdán elmondta: Varsó partnert keres egy 20 éven belül létesítendő, 6-9 blokkból álló atomerőmű megépítéséhez, s a lehetséges partnerek közül a legnagyobb érdeklődést az Egyesült Államok mutatja.

Lengyel sajtó: Lengyelország az Egyesült Államok egyik legfontosabb szövetségesévé vált

A Gazeta Wyborcza balliberális napilap vezércikke szerint a Duda és Donald Trump által szerdán aláírt nyilatkozattal „a különböző irányultságú lengyel politikusok egész nemzedékeinek tervei teljesültek”. A dokumentum Lengyelország biztonságának komoly megerősítését jelenti, különösen Oroszország támadó politikájával szemben - áll a cikkben.

Lengyelország az Egyesült Államok „legfontosabb szövetségesei közé került, olyan állammá válik, amelyben az amerikaiak - legalábbis nyilatkozatok szerint - beruházni akarnak, és technológiáik egy részét is megosztják” - írta a Gazeta Wyborcza kommentátora, utalva feltehetőleg az aláírt és a hatnapos út során még aláírandó egyéb megállapodásokra is.

A varsói kormánytól szintén távolságtartó, jobbközép irányultságú Rzeczpospolita napilap is úgy értékelte, hogy Lengyelország „újabb nagy lépést tett” biztonságának növeléséért, annak ellenére, hogy a Duda által korábban emlegetett „Trump-erőd” nem egy hagyományos katonai bázisként épül majd fel.

A Rzeczpospolita kiemelte: a közös védelmi nyilatkozatban nem „állandónak”, hanem „tartósnak” nevezik az amerikai katonai jelenlétet Lengyelországban. Eddig erről mint „állandó rotációs jelenlétről” beszéltek. „Jó irányba tartunk, az amerikai hadseregből most több lesz nálunk, státuszuk pedig kevésbé rotációs lesz, jobban hasonlít a vég nélkülihez” - fogalmazott a szerző.

A Wirtualna Polska hírportál kommentárja úgy látja: amikor az Európai Unió „képtelen arra, hogy biztonságról gondoskodjon az Oroszországból érkező támadás esetére”, amikor Németország újabb közös gázvezetéket épít Oroszországgal, és bejelenti a német-orosz diplomáciai kapcsolatok újraindítását, „csak az Egyesült Államok stabilizálhatja a helyzetet”, s töltheti be egy olyan tényező szerepét, amely „visszatartja Vladimir Putyint a hibrid háború Grúziában és Ukrajnában sikeresen tesztelt változatától”.

A wpolityce.pl konzervatív hírportál szerint az új megállapodás növeli Lengyelország térségbeli szerepét és biztonságát, az elriasztást célzó lépések „geopolitikai átrendeződést” eredményeznek.

A DoRzeczy konzervatív hetilap honlapján közölt kommentár szerint „lényegében új, komoly amerikai bázis” létesül majd Európában. Ez nemcsak az orosz fenyegetés miatt fontos, hanem azt is szolgálhatja, hogy katonákat irányítsanak át innen például Szíriába vagy más térségekbe. Lengyelország ezzel „a NATO valódi, teljes jogú tagjává válik” - húzza alá a DoRzeczy kommentátora.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom