Külföld

Belebukott a Brexitbe Theresa May kormányfő

Levélben mondott le a brit miniszterelnök, utódja kiválasztásáig ügyvezetőként irányítja a kabinetet, több mint tízen pályáznak a helyére

Véget ért Theresa May miniszterelnöksége, a posztot már csak ügyvezetőként tölti be utódja megtalálásáig. Helyére több mint tízen pályáznak, a döntő kérdés természetesen a Brexit lesz.

Belebukott a Brexitbe Theresa May kormányfő
Addig erőltette May a kilépési megállapodást, hogy távozásra kényszerült
Fotó: AFP/Emmanuel Dunand

Hivatalosan is benyújtotta lemondólevelét az 1922 Bizottságnak Theresa May, a Konzervatív Párt vezetője. Az 1922 Bizottság a kormányban szerepet nem vállaló konzervatív parlamenti képviselők szervezete. May ugyanakkor ügyvezető miniszterelnökként és pártelnökként folytatja tevékenységét addig, amíg meg nem találják az utódját. Az 1922 Bizottság bejelentette, hogy várja a konzervatív képviselők jelentkezését a pártelnöki posztra, ami egyben a miniszterelnökséggel is együtt jár, a határidő hétfő délután öt óra.

A jelölteknek szükségük van nyolc konzervatív képviselő támogatására. A párt parlamenti képviselői június 20-ig több körben szavaznak, az első körben kiesik mindenki, aki nem kap 17 szavazatot, a másodikban 33 a küszöb, és minden ezt követő körben kiesik a legkevesebb szavazatot kapó jelölt addig, amíg csak ketten maradnak talpon. Ezután a két jelölt közül a Konzervatív Párt 160 ezer fős tagsága dönt levélszavazás útján.

A jelöltek mezőnye jelenleg 11 fős. A legismertebb indulók között van Boris Johnson volt külügyminiszter, a keményvonalas tory Brexit-tábor frontembere, Sajid Javid belügyminiszter, Matt Hancock egészségügyi miniszter, Jeremy Hunt külügyminiszter, Andrea Leadsom, az alsóház volt vezetője, Dominic Raab volt Brexit-ügyi miniszter és Rory Stewart, a nemzetközi fejlesztési tárca vezetője is.

A kampány fő kérdése az lehet, hogyan kívánják kezelni a jelöltek a Brexit-folyamatot. Boris Johnson és Dominic Raab akár a megállapodás nélküli kilépést is támogatná. Raab azt is mondta, ha kell, a parlament működését is felfüggeszti, hogy biztosítsa az október 31-i kilépést, de erre John Bercow, az alsóház konzervatív elnöke úgy reagált: „Nem fog megtörténni.” Michael Gove ugyanakkor kijelentette, hogy az Egyesült Királyságnak nem feltétlenül kellene ragaszkodnia egy fix dátumhoz, sokkal fontosabb az, hogy a kilépés rendezett legyen. Az utódlási harc győztesének bejelentése a július 22-i hétre várható.

Jól jöhet Boris Johnsonnak az, hogy végül a londoni felsőbíróság pénteki végzése alapján nem kell bíróság elé állnia hivatali visszaélés miatt a Brexit-szavazás kampányában tett kijelentéseiért.

A konzervatívok egyébként csak a harmadik helyet szerezték meg a héten Peterborough-ban egy időközi parlamenti választáson, amelyen a Munkáspárt hajszállal verte a Brexit Pártot.