Külföld

A román kormányfő a bukaresti védelmi minisztérium kezelésébe adná a sírkertet

Viorica Dancila miniszterelnök Románia állami jelképeinek tiszteletben tartását követeli, és felelős magatartásra int mindenkit az úzvölgyi katonatemető ügyében, ugyanakkor felvetette, hogy a sírkertet a bukaresti védelmi minisztérium kezelésébe adják.

A román kormányfő a bukaresti védelmi minisztérium kezelésébe adná a sírkertet
A
Fotó: Székelyhon.ro/Pinti Attila

A román kormány szombaton kiadott közleménye szerint a miniszterelnök elítéli azokat, akik feszültségszítással próbálnak politikai tőkét kovácsolni az ügyből. Ő inkább a párbeszédet részesíti előnyben, és olyan megoldást keres, amely a helyi román és magyar közösségek számára is elfogadható - hansúlyozták.

A lehetséges forgatókönyvekre példaként említette, hogy a védelmi minisztérium vegye át az úzvölgyi temető kezelését, kidomborítandó annak nemzetközi jellegét, tekintettel arra, hogy ott több nemzet katonái nyugszanak, akik az első és második világháborúban estek el.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom