Külföld

„Mosolyogva nézem, hogy a posztkommunisták oktatnak ki minket arról, mit jelent a demokrácia”

Néha kissé mosolyogva nézem, hogy a posztkommunisták (...) kioktatnak minket arról, mit is jelent a demokrácia - fogalmazott Andrzej Duda lengyel elnök az 1989-es, első részben szabad választás évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.

„Mosolyogva nézem, hogy a posztkommunisták oktatnak ki minket arról, mit jelent a demokrácia”
A demokrácia erősödéséről az utóbbi években növekvő választási részvételi arány is tanúskodik
Fotó: AFP/Vladimir Simicek

A demokráciát mára sikerült felépíteni, ezt mutatták a rendszerváltás után következő további választások - állapította meg Duda. Szerinte a demokrácia erősödéséről az utóbbi években növekvő választási részvételi arány is tanúskodik.

Morawiecki: Az 1989-es választás fontos lépés volt a szabadság felé

A választás fontos lépés volt a szabadság felé, a lengyelek az akkor teljesen szabadon választott szenátusba „öntötték át” szabadság- és demokráciavágyukat - mondta a lengyel kormányfő az ünnepségen. Mateusz Morawiecki a lengyel szenátus ünnepi, Andrzej Duda államfő és Marek Kuchcinski alsóházi elnök, valamint a rendszerváltás utáni első szenátorok részvételével tartott ülésen felidézte: a harminc évvel ezelőtti választást a kommunista Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) és a Szolidaritás független szakszervezet közötti kerekasztal-tárgyalások előzték meg, az itt született megállapodás nyomán a lengyelek a visszaállított szenátusba szabadon választhattak képviselőket.

A kommunista hatalom és a demokratikus ellenzék között hatalmas különbség volt a médiához és a társadalomhoz való „hozzáférésben” - emlékeztetett Morawiecki, aki szerint ez az aránytalanság a következő évtizedekben is kihatott a lengyel politikai életre. A kormányfő aláhúzta az első, részben szabad lengyel választások óriási jelentőségét, azt, hogy rendkívül fontos lépést jelentettek a szabadság, az 1991-es teljesen szabad választás irányába.

Tusk: Harminc éve megmutattuk a világnak, hogy lehetséges a vér nélküli rendszerváltás

Kedden országszerte évfordulós megemlékezéseket tartottak. Gdanskban a volt lengyel államfők részvételével rendezett ellenzéki konferenciát követő nagygyűlésen Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Lech Walesa volt elnök, a Szolidaritás egyik alapítója szólalt fel.

Tusk aláhúzta: az 1989-es lengyelországi események megmutatták a világnak, hogy lehetséges a vér nélküli rendszerváltás.  A politikus a lengyel kormánypárt győzelmét hozó európai parlamenti választásra visszatekintve arra biztatta honfitársait, hogy ne csüggedjenek, készüljenek az őszi  parlamenti választásokra.  „Nem játszhatnak ki bennünket, akkor sem, ha az első meccset elveszítettük” - jelentette ki. Üdvözölte a gyűlésen jelenlévő, a tavalyi helyhatósági választáson ellenzéki jelöltként megválasztott varsói, lódzi, poznani és wroclawi főpolgármestert, akik a megemlékezések jegyében rendezett önkormányzati konferencia után bejelentették: bekapcsolódnak a parlamenti választásba az ellenzék oldalán.

Az 1989. június 4-ei első, részlegesen szabad választások eredményeként Lengyelországban a rendszerváltó kelet- és közép-európai országok közül elsőként jutott be az ellenzék a törvényhozásba. A 460 tagú alsóházban (szejm) előre meghatározva a LEMP vezette kormányzó kommunista koalíció tagjai a mandátumok 65, a független ellenzéki erők 35 százalékára tehettek szert. A részlegesen szabad képviselőházi választás mellett ugyanakkor a felsőház 100 szenátorát megkötés nélküli választással juttatták be a törvényhozásba. A szejmben az ellenzék által megszerezhető 161 mandátum mindegyike a Szolidaritásnak jutott, a 100 tagú szenátusba pedig 99 szenátort delegálhatott.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom