Külföld
Jött a pápa s előtte az özönvíz
Böjte Csaba szerzetes szerint a székelység hűsége a katolikus egyházhoz és a Vatikánhoz végre visszaigazolást nyert, immár mi is láthatjuk, hogy ez a hűség kölcsönös
No hát ezek meg ilyen messziről eljöttek? – tréfálkozott az egyik zarándokcsoport vezetője, őszes bajszos bácsi, amikor megpillantotta a román zászlóval felcicomázott csoportot a csíksomlyói kegytemplom előtti tömegben.
Mert tömeg az volt, még ha jócskán el is maradt a „rendes” búcsúkon megszokottól; úgy látszik, a hagyományos pünkösd még mindig több embert vonz. Bár több mint százezren regisztráltak Ferenc pápa csíksomlyói látogatására, a regisztrációval és a beléptetéssel kapcsolatos káosz, valamint a pocsék időjárás is sokakat elriaszthatott, így – becslésünk szerint – ötven-hatvanezerre volt tehető azoknak a zarándokoknak a száma, akik végül felcaplattak az esőáztatta hegynyeregbe. A hangulat is természetesen más volt: borúsabb, idegesebb, csak nyomokban volt jelen a búcsúi érzület. Ez a tömeg összetételéből is fakadhatott: a hagyományos búcsú csaknem színmagyar közegéhez képest most az említett románokon kívül akadtak olasz, spanyol és német, sőt szlovák csoportok is, zászlókkal, ahogy „illik”. De énekszó sem harsant olyan gyakran, és a keresztaljak is sokszor elmaradoztak, ahogy a búcsúkon megszokott bódésor is, az ezerféle portékával.
Óriási megtiszteltetés a vizit
Persze a magyar se lenne magyar, ha egyezne: volt, akinek a kegytemplombeli Szűz Mária-szobor nyeregtetőre való felvitele nem tetszett, mások azon morgolódtak, hogy miért nem a pünkösdi búcsú napjára időzítette látogatását a pápa, miért egy héttel korábbra – s ha már így tett, miért nem igazították hozzá a búcsú időpontját.
„Bölcs volt a pápa részéről, hogy így tett” – mondta el lapunknak Székely István udvarhelyi kántor, aki nyáját hajnalhasadtakor vezette énekszóval fel a hegynyereg felé. Mint mondja, így a katolikusok ünnepébe nem húzta be az unitáriusokat és a reformátusokat, s a katolikusoknak is megmaradt az eredeti szakrális ünnepük méltósága. Ez így volt a lehető legjobb, s óriási megtiszteltetés, hogy a pápa eljön ide, a történelem során először – tette hozzá.
A kegytemplom előtt egészségügyisekkel is szóba elegyedtünk. Egyikük elmondta: több mint négyszázukat rendelték ki szolgálatra; pirkadattól éjszakáig vannak ügyeletben, de már a korábbi napokban is itt voltak, úgymond terepszemlét tartani. Ez még istenes, csak ne essen jobban az eső – mondta nekünk az ólomszürke égboltra pillantva – jobb így borúsan, mintha égetne a nap, akkor sokan ájulnak – tette hozzá. Nem lett igaza, negyedóra sem telt belé, s ránk szakadt az ég. Így igazi mocsártúrává változott a zarándoklat a nyeregbe, olykor pataknyi mennyiségű víz zubogott le a sárdagonyává taposott utakon. Szavakkal nehezen leírható élmény volt, ahogy a tömeg a bokáig érő latyakban gázolt felfelé, az esernyők tengere pedig korántsem zárt hermetikusan. (Ekkor jöttünk rá, hogy az esőkabát csuklyája a becsapó permet ellen nem véd ugyan, de a szemünket hatékonyan óvja a nénikék odacsapódó esernyővázának hegyétől). A vihar egyébként kicsit összébb érlelte a tömeget, testvériesen dagonyázott egymás mellett a moldvai csángó bácsi – ünneplős cipőben, mellényben, ingben – a kalapos-bajszos gáborcigány, a néha közepesen meggyőző erejű jókedvvel énekelgető spanyolok.
Böjte Csaba ferences szerzetes kamerák kereszttüzében, a szentmise előtt arról beszélt, hogy a székelység hűsége a katolikus egyházhoz s a Vatikánhoz végre visszaigazolást nyert, s immár mi is láthatjuk, hogy ez a hűség kölcsönös. Böjte ezer gondozottjának küldöttsége hozta átadni azt a – prágai kis Jézus szobra alapján elkészített – hatvancentis szobrocskát, amelyet a Szent Ferenc Alapítvány otthonában előző nap volt szerencsénk megtekinteni.
A biztonság látszata az első
A hegynyereg viszont lassacskán az ítéletidő ellenére is megtelt; az eső szakadatlanul zuhogott, minket, a legalább hetven-nyolcvan médiamunkást, pedig egy belvárosi garzon méretű sátorba zsúfoltak, miután sikeresen átjutottunk a biztonságiak falán, akik úgy néztek a diktafonunkra, mint majom a golyóstollra.
A lépésben haladó óriási tömeg a búcsújárók számára nem volt újdonság, ahogy a szakadó eső sem; a beléptetőkapuk körül uralkodó káosz viszont igen. Az sem tűnt díjnyertes ötletnek, hogy az óriási – és zömében magyar – tömeg terelgetésére túlnyomórészt magyarul nem tudó biztonságiakat rendeltek ki. (Ennek annál is több értelme volt, mivelhogy bármely szektorba érdemi ellenőrzés nélkül bárki bemehetett, az elvileg rendkívül fontos belépőjegyek bármiféle ellenőrzése nélkül). Így megy ez, ha Bukarest kitalálja, hogy megszervezi jobban azt, ami hagyományosan jól szokott menni – súgta oda bizalmasan az egyik, előbbi körben érintett, ámde magyarul beszélő kolléga: a biztonság látszata mindenekelőtt.
A rendőrök és csendőrök szigorú kék foltjai egyébként is igen sűrűn, az önkéntesek világoskékje annál ritkábban tünedezett fel az esernyőtengerben. Mint az egyik önkéntes hölgytől megtudtuk, ők a szerencsés kisebbséghez tartoztak, ahhoz a mintegy húsz százalékhoz, akit egyáltalán beengedtek, a többiek hiába utaztak tizensok órákat, kint rekedtek a rendezvény területéről. Sátorból sem állíthattak fel többet, ugyanis a vatikáni protokoll szerint kellett eljárniuk – s végtére is nincs olyan rossz helyünk, a tolmácsok sátra ugyanis még be is ázik. Később aztán kizavartak minket az esőbe, ugyanis megjött a vatikáni delegáció, s mint kiderült, a sátor számukra volt fenntartva, a sajtósok számára ugyanis ilyesmiről nem gondoskodtak – szerencsére a fotós-videós kollégák rutinosan hoztak magukkal szemeteszsákot és szigetelőszalagot, így a gyorsbecslés szerint több száz millió forintnyi technika nem vált a somlyói zuhé martalékává.
A pápa az előzetes tervektől eltérően a rossz idő miatt végül nem helikopterrel érkezett Marosvásárhelyről, hanem autóval hozták – ennek ellenére nagyjából időben sikerült megérkeznie, a román közjogi méltóságok – Klaus Iohannis államelnök és Viorica Dancila miniszterelnök után – s hajtatott is egy kört a tömegben, a szerencsésebbek előtt. Aztán behúzódott az egyház méltóságát legkevésbé sem szolgáló kék konténerházak egyikébe, ami a mi körülményeinkhez képest valóban a pápai palota komfortjával csalogatott.
Magyar tapstüntetés
A szentmise jelentős része magyarul zajlott, főként az egyházi énekeket énekelték magyarul, gyermekkórus és orgonaszó zengett; a szentatya olaszul mondta el szentbeszédét, amelyet román és magyar nyelven is elismételtek utána. A zarándokok a magyar verziót többször tüntetően heves tapssal díjazták, finoman helyrebillentve a hangsúlyt: Somlyó minden udvariaskodó nemzetköziesség ellenére magyar kegyhely, s az is marad. A pápa szentbeszédén jól érezhettük azt, amit Székely István induláskor mondott: bár mi nemzetben gondolkodunk, a pápa az egész világ pápája, s ennek megfelelően kell cselekednie.
Majd megindult a tömeg lefelé, ki csúszkálva, ki botladozva, olykor el-elhasalva. Időközben az eső is elmaradozott, s végül a nap is elő-előpislákolt az oszladozó felhőzet mögül, sápadtan tükröződve a sáros pocsolyákban. A kegytemplom alatti utcában pedig hamarosan újabb sorba futottunk; az egyetlen nyitva lévő bár előtt kígyózott – innen, mint később magunk is konstatáltuk, a korábban leérkezők bizony rég kiitták már a pálinkát.
