Külföld

A koszovói elnök az ország Albániával való egyesítésével fenyegetőzik

Amennyiben az Európai Unió folytatja Koszovó kirekesztését, napirendre kerül az egyesülés lehetősége Albániával, de akár az albánok lakta Dél-Szerbiával is - üzente Hashim Thaci koszovói elnök pénteken Brüsszelnek.

A koszovói elnök az ország Albániával való egyesítésével fenyegetőzik
A koszovói elnök szerint itt az ideje komolyan fontolóra venni a nemzetegyesítés lehetőségét
Fotó: AFP/Emmanuel Dunand

Szerinte az egyesülés parlamenti határozattal, de akár népszavazással is elfogadtatható lenne. „Amennyiben az Európai Unió nem akar két albán államot két albán zászlóval elfogadni, akkor fogadjon el csak egy zászlót” - fogalmazott a pristinai sajtó beszámolói szerint a köztársasági elnök.

Hashim Thaci az Európai Unió kirekesztő politikájának tartja például azt, hogy az unió hosszú évek óta nem törli el a vízumkényszert a koszovói állampolgárokkal szemben. A politikus szerint ez azt bizonyítja, hogy itt az ideje komolyan fontolóra venni a nemzetegyesítés lehetőségét. Úgy vélte, hogy az egyesülés Albániával nagyon könnyen megvalósítható, és annak a „történelmi igazságtalanságnak a kijavítása” sem volt még soha közelebb, amely külön államba helyezte a főként albánok lakta dél-szerbiai Presevót, Bujanovacot és Medvedját.

Hashim Thaci arról is beszélt, hogy esze ágában sincs megalakítani az észak-koszovói szerb önkormányzatok közösségét, amelyre a 2013-ban Brüsszelben megkötött szerb-koszovói megállapodás kötelezné.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, ezt azonban Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.

Aleksandar Vucic szerb elnök Hashim Thaci kijelentéseit felháborítónak nevezte. Mint mondta, ez a nemzetközi jog végét jelenti, az Európai Uniótól pedig már nem is vár semmit. „Ha nem reagáltak arra, hogy Hashim Thaci meggondolta magát, és nem akarja teljesíteni a brüsszeli megállapodásban foglaltakat, mert szerinte megváltoztak a körülmények, akkor az a nemzetközi jog végét jelenti. Ezentúl az ilyen megállapodások nem jelentenek semmit” - fogalmazott a szerb államfő.

Hozzátette, hogy ha valóban népszavazást tartanak Albánia és Koszovó egyesüléséről, arra Szerbia komoly és felelősségteljes módon fog reagálni.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom