Külföld
Németországban a CDU-CSU végezhetett az első helyen
Az urnazárás utáni becslések szerint úgy tűnik, hogy Németországban a legtöbb szavazatot a CDU-CSU pártszövetsége kaphatta, a szövetség azonban kevesebb voksot kapott, mint öt éve. Hasonló a helyzet a szociáldemokrata SPD-vel is, amely ugyan megszerezte a harmadik helyet, mégis jóval kevesebb mandátuma lehet, mint amennyivel eddig rendelkezett. Erősen javítottak viszont a Zöldek, megszerezhették a második helyet a pártok versenyében, míg az AfD, az Alternatíva Németországnak a negyedik helyen végezhetett.
Németországban is magas, 59 százalékos volt a részvételi arány, mintegy 10 százalékkal többen voksoltak, mint öt éve.
CDU/CSU: 28 százalék (28 mandátum, 6 mandátummal kevesebb, mint eddig)
Zöldek: 22,0 százalék (22 mandátum, 11-gyel több, mint eddig)
SPD: 15,5 százalék (15 mandátum, 12-vel kevesebb, mint eddig
AfD: 10,5 százalék (10 mandátum, hárommal több, mint eddig)
Linke: 5,5 százalék (6 mandátum, eggyel kevesebb, mint eddig)
FDP: 5,5 százalék, (5 mandátum, kettővel több, mint eddig)
