Külföld
Az ukrán parlament napirendre sem tűzte az elnök törvényjavaslatait

Leszavazták a képviselők, hogy napirendre kerüljön a választási jogszabályokat módosító javaslata, amelyben az államfő kezdeményezte az áttérést a vegyes rendszerről a tisztán pártlistásra, valamint az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöb leszállítását három százalékra. Az indítvány tárgyalását mindössze 92 képviselő támogatta a szükséges 226 helyett.
Nem tűzték napirendre a választási folyamat során zajló közbeszerzésekről szóló előterjesztését sem, mivel emellett is csak 127 képviselő szavazott.
Megvitatandó kérdés hiányában Andrij Parubij házelnök berekesztette az ülést, a következőt május 28-ra hívta össze.
A választások rendjéről képviselők egy csoportja alternatív javaslatot terjesztett be. Az ukrán sajtó által ismertetett elnöki javaslatban ugyanis a korábban ígérettel ellentétben nem nyílt pártlista, hanem úgynevezett zárt pártlista szerepel. Az utóbbi esetében a jelöltek sorrendjét az adott párt határozza meg a listáján. A nyílt listás választásnál viszont a választó nemcsak pártra, hanem annak egy konkrét jelöltjére is szavazhat, így befolyásolhatja a jelöltek sorrendjét a pártlistán.
Az előterjesztés indoklása szerint azért döntöttek a zárt listás választás mellett, mert az előrehozott választásokig meglévő két hónap alatt ez a kivitelezhetőbb megoldás. Ezzel azonban a parlamenti képviselők egy része nem értett egyet, ragaszkodnak a nyílt listás választáshoz, és erről saját előterjesztést nyújtottak be.
Elemzők ugyanakkor úgy vélik, mindez azt mutatja, hogy a jelenlegi parlamentben valójában továbbra sincs meg az akarat a választási rendszer megváltoztatására.
Ruszlan Sztefancsuk, az elnök parlamenti képviselője újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy a képviselők felrúgták az előző napi egyeztetésen létrejött egyezségüket az államfővel. Ő is úgy vélte, hogy nemigen van meg a szándék a képviselőkben a választási rendszer megváltoztatására. Szavai szerint azt szeretnék elérni, hogy megszabaduljanak végre az egyéni képviselőktől, ezért készek voltak engedményt tenni, és lemondtak a nyílt pártlistáról, holott ők is amellett vannak.
„Gondolom, hogy lesznek még külön konzultációk vagy tárgyalások, de ma annak lehettünk a tanúi, hogy még nem tudunk beszélni egymással” - tette hozzá.
Ruszlan Rjabosapka, az elnöki hivatal helyettes vezetője újságíróknak azt mondta, hogy nyilvánvalóan a jelenleg hatályos választási törvény alapján zajlanak majd az előre hozott választások, azaz „a képviselők egyik fele pártlistáról, a másik fele” egyéni jelöltként kerül a parlamentbe.
Az egyéni választási körzetek megszüntetésének támogatói egyébként amellett érvelnek, hogy a csak listás választási rendszer tisztább, demokratikusabb helyzetet teremt. Ukrajnában elterjedt, hogy egyéni jelöltek szavazatvásárlással jutnak mandátumhoz, másrészt ezek a törvényhozók a kampányukat pénzelő oligarchák érdekeit szolgálják a parlamentben.
Mellesleg Zelenszkijéknek is kedvezőbb lenne a tisztán pártlistás választás, mert megfigyelők szerint pártja, a Nép Szolgája (Szluha Narodu) egy pártlistát könnyen és gyorsan össze tud állítani, de választói körzetekben már gondjai lehetnek a jelöltállítással.
Porosenko: Zelenszkij megsértette az ukrán alkotmányt a parlament feloszlatásával
Már első intézkedésével megsértette az alkotmányt Volodimir Zelenszkij, a két napja beiktatott ukrán államfő azzal, hogy feloszlatta a parlamentet - mondta szerdán Petro Porosenko volt ukrán elnök.
Szavai szerint természetes, hogy Ukrajna államfője arra vágyik, többsége legyen a törvényhozásban. „A verhova rada (parlament) azonban nem akkor oszlatható fel, amikor az elnök akarja, még akkor sem, ha szüksége van rá, hanem akkor, ha teljes körűen minden feltétel megvan, ami alapot biztosít az elnöknek egy ilyen lépés megtételéhez” - fejtegette Porosenko.
Emlékeztetett arra, hogy az alkotmány szerint a parlament feloszlatható, ha megszűnik a koalíció, de mandátumának lejárta előtti fél évben ez már nem tehető meg. „Mint látjuk, a csapat (Zelenszkijé) az alkotmány megsértésével kezdte tevékenységét” - szögezte le, hozzátéve, hogy ez szerinte mindenképpen aggodalomra ad okot.
Közölte, hogy ennek ellenére pártja elkezdi a felkészülést az előre hozott választásokra, hamarosan kongresszust tart, amelyen a résztvevők áttekintik és megújítják a választási pártlistát.
Porosenko bírálta Zelenszkijt amiatt is, hogy a parlament rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte - be is terjesztette ezzel kapcsolatos javaslatát - a választási rendszer megváltoztatására, amit egyébként a törvényhozás napirendre se tűzött.
„Az, ami ma a verhova radában történt, vagyis hogy stikában és erőltetett tempóban megpróbálták megváltoztatni a választási rendszert, méghozzá zárt pártlistásra... ez biztos, hogy nem minősíthető választási reformnak, és biztos, hogy nem ez az, amire Ukrajnának szüksége van” - jelentette ki.
Azt tanácsolta továbbá Zelenszkijnek, hogy oszlassa el mihamarabb azokat a „pletykákat”, amelyek szerint „kapitulálni” készül Oroszország előtt. Előző este egy tévéműsorban Andrij Bohdan, az elnöki adminisztráció új vezetője egy kérdésre válaszolva ugyanis nem zárta ki annak lehetőségét, hogy egy majdan a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktust érintő, Oroszországgal megkötendő megállapodásról előzetesen népszavazást írnak ki. Azt is mondta, hogy Ukrajna kénytelen lesz a kompromisszumra a béke érdekében.
Porosenko szerint meg kell őrizni az elmúlt öt évben kidogozott álláspontot, amely szerint Oroszország agresszor állam, amellyel szemben fenn kell tartani a nemzetközi szankciókat mindaddig, amíg ki nem vonja csapatait a megszállt ukrán területekről.
Porosenko az elnökválasztáson alulmaradt Zelenszkijjel szemben, de a továbbiakban is a politikai élet jelentős szereplője, az új államfő jövőbeni politikai ellenfele marad a Petro Porosenko Tömörülése párt vezetőjeként.