Külföld

Kurz kizárta a további együttműködést az FPÖ elnökével

Sebastian Kurz osztrák kancellár kizárta, hogy az általa vezetett Osztrák Néppárt (ÖVP) folytassa az együttműködést Heinz-Christian Strache alkancellárral, miután súlyos korrupciós gyanú merült fel a koalíciós partner Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) élén álló politikussal szemben - értesült a dpa német hírügynökség szombaton.

Kurz kizárta a további együttműködést az FPÖ elnökével
Strache lemondását a kancellár elfogadta
Fotó: AFp

Az jelenleg nem világos, hogy a kormányfő döntése a 2017 decembere óta hivatalban lévő koalíció felbomlását jelenti-e vagy egyelőre csak Strache távozását a miniszterelnök-helyettesi tisztségből - írta a dpa szombaton délelőtt.

Dél körül érkezett a hír, hogy Strache felajánlotta lemondását az alkancellári és a pártvezetői tisztségéről is, aki azt is közölte: a kancellár elfogadta lemondását a kormányfőhelyettesi posztról. 
A 49 éves Strache, aki - mint azt sajtóértekezletén közölte - a párt éléről is távozik, Norbert Hofer közlekedési, innovációs és technológiai minisztert javasolta az alkancellári posztra.
Strache egy olyan titkosszolgálati akció áldozataként tüntette fel magát, amelyet szándékosan az európai parlamenti választásokra időzítettek, azzal a szándékkal, hogy „felrobbantsák” az osztrák kormánykoalíciót.

Lemondását Strache a kormány munkája és a családja iránt érzett felelőséggel indokolta. Egyben bocsánatot kert azoktól, akiknek csalódást okozott, vagy akiket megsértett a nyilvánosságra került videóval. Azt mondta: személye nem lehet az akadálya annak, hogy a kormány folytassa a megkezdett munkát és megvalósíthassa terveit.

A történtekkel kapcsolatban Heinz-Christian Strache sajtónak úgy fogalmazott: „Butaság, felelőtlenség és hiba volt”, az általa tett kijelentések pedig katasztrofálisak és kifejezetten kínosak; értékelése szerint úgy viselkedett, mint egy tinédzser.
A politikus ugyanakkor egy olyan titkosszolgálati akció áldozataként tüntette fel magát, amelyet szándékosan az európai parlamenti választásokra időzítettek, hogy „felrobbantsák” az osztrák kormánykoalíciót.
A nyilvánosságra került videofelvételről pedig azt mondta, hogy abban a károkozás szándékával tudatosan kiválasztott részeket manipulatív módon vágtak össze. Egyúttal kijelentette, hogy nem követett el semmilyen jogsértést, és minden jogi lépést megtesz az ügy tisztázása érdekében.
A történtekre úgy emlékezett: 2017 nyarán Ibizán találkozott a magát lett állampolgárnak valló nővel, aki Ausztriában szeretett volna letelepedni. Hangsúlyozta, hogy azt követően soha többet nem látta a nőt, és pártja, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) más tagjai sem álltak kapcsolatban vele. Kiemelte azt is, hogy a párt végül nem kapott adományokat a nőtől.
Strache bejelentését követően lemondott tisztségéről az FPÖ parlamenti frakcióvezetője, Johann Gudenus is, akinek közreműködésével jött létre az ibizai találkozó, és aki a tolmács szerepét töltötte be. A 42 éves politikus mély sajnálkozásának adott hangot a két évvel ezelőtt történtekért, és amiatt, hogy magatartásával csalódást okozott azoknak a választóknak, tisztségviselőknek és munkatársaknak, akik bíztak benne.

A Strache körüli botrány péntek este robbant ki: videofelvételek tanúsága szerint a politikus a 2017-es választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy magát ausztriai befektetésre készülő dúsgazdag orosznak valló nőnek.

Szakértők meggyőződése szerint Kurz kancellár válaszúthoz érkezett. „Vagy véget vet az együttműködésnek, vagy örökre az FPÖ-höz láncolja magát” - mondta az APA-nak Peter Filzmaier osztrák politológus. Döntésében szerepet játszhat, hogy nem akarja tovább rontani a külföldön amúgy is már valamelyest megtépázott imázsát - vélte Filzmaier. „Neki, aki európai szintű politikusként akarja magát elfogadtatni, ez nagyon fontos” - tette hozzá.

A Der Spiegel című német hírmagazin és a Süddeutsche Zeitung péntek este a videofelvételre hivatkozva azt írta, hogy a találkozó a spanyolországi Ibiza szigetén zajlott le 2017 júliusában, három hónappal az osztrák parlamenti választások előtt, amelynek eredményeképpen Strache szabadságpártja kormányra került, a politikus pedig elfoglalhatta az alkancellári posztot.

A két német lap szerint a találkozó minden bizonnyal csapda volt, a cél pedig Heinz-Christian Strache kompromittálása. Azt nem közölték, hogy a hat órán tartó találkozóról ki készítette a videofelvételt, s hogy a felvétel milyen forrásból jutott el a két szerkesztőséghez.

A Kurier című osztrák lap szombaton arról írt, hogy az osztrák ügyészég szerint a videónak jogi következményei is lehetnek. A felvétellel kapcsolatban az a kérdés merül fel, hogy csak beszélgetésnek tekinthető, ami azon hallható vagy pedig olyan konkrét utalások is vannak benne, amelyek kimerítenek valamilyen büntetőjogi tényállást. Az osztrák igazságszolgáltatás ezért be fogja kérni a vágatlan videoanyagot, hogy megtehesse a szükséges lépéseket - mondta el a Kuriernak az ügyészség egy szóvivője.

A videót közzétevő egyik német lap, a Süddeutsche Zeitung már leszögezte, hogy nem bocsátja rendelkezésre a nála lévő eredeti felvételt, amelyet először hozzá, majd a Spiegelhez is eljuttattak. Egyúttal a forrásuk védelmére hivatkozva, semmilyen utalást nem tettek a felvétel eredetére vonatkozóan.

Leila Al-Serori, a Süddeutsche Zeitung részéről annyit mondott az ORF osztrák közszolgálati televíziónak, hogy a videót már hónapokkal korábban felajánlották. Az anyagot azután néhány hete egy elhagyott hotelben adták át egy pendrive-on. A felvételt állítólag korábban Jan Böhmerann osztrák humoristának is felajánlották, ő azonban nem ment bele ebbe az ügybe.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom