Külföld

Albániát is fojtogatja Soros hálózata

A milliárdos növekvő befolyására figyelmeztetett Sali Berisha

Az európai értékek álruhába bújt ellenségének nevezte George Sorost Sali Berisha volt albán kormányfő, aki a napokban részt vett az Európai Néppárt diákszervezete, az EDS tiranai rendezvényén.

Albániát is fojtogatja Soros hálózata
Sali Berisha és Losonci Gergely a tiranai tanácskozáson
Fotó: EDS

Az ellenzéki, jobbközép politikus felhívta rá a figyelmet, hogy Edi Rama szocialista kormányfő Soros, az amerikai milliárdos „személyes befektetése”. Soros és Rama egyébként valóban jó barátságban vannak, a kormányfő részt is vett Soros legutóbbi esküvőjén, és széles körben lehetővé teszi a milliárdos NGO-hálózatának érdekérvényesítését. A tiranai eseményen Berisha úgy fogalmazott, a civil szervezetek Albániában teljesen a szocialisták és így Soros szolgálatában állnak. Hangsúlyozta, Soros élen jár a politikusok megvásárlásában, korrumpálásában.

A milliárdosnak az albán politikára gyakorolt befolyása konkrét megnyilvánulásaként beszélt Berisha az igazságügyi reformról. Emlékeztetett, a reform stratégiáját eleve a Soros-féle Nyílt Társadalomért Alapítvány (OSF) készítette, biztosítva Rama hatalmát, nem is beszélve arról, hogy már a határok megváltoztatásáról beszélnek, márpedig „a Balkánon minden háború ezzel kezdődött”. Kitért arra is, hogy Soros jelenleg Belgrádban is igyekszik alakítani az eseményeket.

Berishát az EDS magyar alelnöke és a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőjelöltje, Losonci Gergely kérdezte Soros befolyásáról, az albán politikus pedig arra figyelmeztette a diákszervezet képviselőit, tegyenek meg mindent, hogy Soros pénze sose tudjon beférkőzni a szervezeteikbe. A beszélgetést élőben közvetítette az albán televízió, valamint Sali Berisha Facebook-oldalán is követni lehetett az eseményeket.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom