Külföld
Élesen bírálta a pápa egyik látogatását az ortodox egyház egyik metropolitája
Nyikolaj metropolita a bolgár ortodox egyház köreiben is vitatott személyiségnek számít korábbi hasonló kijelentései miatt. Az ortodox pap hétfőn, Szent György vértanú ünnepnapján beszélt erről egy misén. Azt fejtegette: a katolikus egyházfő vasárnap kezdődött szófiai látogatása szerinte „politikai aktus” volt, amelynek célja, hogy „az egyházakat Róma köré gyűjtsék, hogy ha eljön az antikrisztus, a pápa találkozhasson vele”.
Megállapította, hogy a bolgár ortodox püspökök Ferenc pápát vasárnap a vatikáni állam politikai vezetőjeként fogadták, de a felekezetek hétfő esti békeimádságáról az ortodox egyház képviselői tüntetőleg távol maradtak.
„Senki sem kényszeríthet minket közös imára a pápával” - mondta tovább Nyikolaj. Hozzáfűzte, mindenki a keresztény egyházak egyesülését szeretné, de ennek a kezdeményezésnek az egyházak képviselőitől kell kiindulnia, oly módon, hogy a püspökök találkoznak és megbeszélik, miként lehet ezt megvalósítani. Kiemelte: az egyházegyesítés nem mehet végbe politikai úton, mert az a „sátán vallásához” vezetne.
A bolgár ortodox egyház vezetése, a szent szinódus, már a pápalátogatást megelőzően is jelezte, hogy nem vesznek részt közös misén a katolikus egyházfővel.
Paptársa bíráló kijelentéseit követően Antonyij, a bolgár ortodox egyház nyugat- és közép-európai metropolitája kedden védelmébe vette a pápa bulgáriai látogatását. „A jó szándék, a nyíltság és a béke üzenete érkezett hazánkba, s nyerte meg honfitársaink szívét” - mondta Antonyij metropolita, aki Ferenc pápát kísérte látogatása első napján, vasárnap a szófiai Alekszandr Nyevszkij katedrálisban. „Nem fenyegetést és ellenséget látnak szomszédjaikban az ortodox keresztények, hanem testvéreket és isten gyermekeit” - jelentette ki az ortodox pap.
Ferenc pápa a bolgár kormány meghívására érkezett a hétmillió lakosú országba. Bulgáriai látogatását követően a katolikus egyházfő május 7-én Észak-Macedóniába folytatja útját.
Hivatalos adatok szerint a hétmilliós Bulgáriában 80 ezer katolikus él. A lakosság mintegy tíz százaléka török nemzetiségű.