Külföld

Észak-Korea ismét fegyvereket tesztelt

Észak-Korea rakéta-sorozatvetőivel és célra vezethető, harctéri ballisztikus rakétáival „csapásmérő gyakorlatot” tartott szombat reggel - jelentette az ország állami médiája vasárnap hajnalban, csaknem egy nappal a gyakorlatot követően. 

Észak-Korea ismét fegyvereket tesztelt
Szakértők szerint a rakétagyakorlat szemmel láthatóan gondosan megtervezett lépés volt
Fotó: MH

A dél-koreai hadsereg az észlelt katonai tevékenységről rögtön azután számolt be, hogy Észak-Korea a vonszani rakétabázisról kilőtt több rövid hatótávolságú rakétát a Japán-tenger felé.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség hozzátette a beszámolójához, hogy személyesen Kim Dzsong Un, az ország vezetője felügyelte a gyakorlatot. Ennek célja „nagy űrméretű, nagy hatótávolságú rakéta-sorozatvetők és harctéri ballisztikus rakéták működőképességének és találati pontosságának felmérése” volt. Kim Dzsong Un emlékeztette a rakétacsapatok katonáit, hogy „a békét és a biztonságot csak az erő birtokában lehet garantálni”.

Szakértők szerint a rakétagyakorlat szemmel láthatóan gondosan megtervezett lépés volt, nyomásgyakorlás annak érdekében, hogy az Egyesült Államok legyen rugalmasabb Phenjannal nukleáris tárgyalásaikon, de nem olyan súlyos, hogy miatta Washington megszakítsa ezeket a tárgyalásokat. Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un második, idén februári csúcstalálkozója után ugyanis megrekedtek e tárgyalások amiatt, hogy a felek összekülönböztek egyrészt Phenjan nukleáris leszerelési lépéseinek ütemén, másrészt az amerikai szankciókönnyítések elmaradásán.

Mindenesetre Trump amerikai elnök a rakétagyakorlat hírének hallatán ezt írta a Twitteren: „Minden lehetséges ebben a rendkívül érdekes világban, de feltételezem, hogy Kim Dzsong Un teljesen tisztában van Észak-Korea nagy gazdasági potenciáljával, és nem fog tenni semmi olyat, ami megakadályozná ezt, és véget vetne ennek (a fejlődésnek). Azt is tudja, hogy én az ő oldalán állok, és ő nem akarja megszegni a nekem tett ígéretét. Meglesz a megállapodás.”

Kim áprilisban azt mondta egy beszédében, hogy hajlandó ismét találkozni Trumppal, ha az amerikai elnök még az év vége előtt tesz Phenjannak egy elfogadható megállapodási javaslatot. Egy elemző szerint ha ez nem történik meg, akkor elképzelhető, hogy Észak-Korea felújítja a kísérleteket nagy hatótávolságú rakétáival.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom