Külföld

Orbán Viktor: Az Egy övezet, egy út kezdeményezés egybeesik a magyar nemzeti érdekekkel

Kína Egy övezet, egy út elnevezésű kezdeményezése teljes egészében egybeesik a magyar nemzeti érdekekkel - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő csütörtökön Pekingben, a Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen.

Orbán Viktor: Az Egy övezet, egy út kezdeményezés egybeesik a magyar nemzeti érdekekkel
Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök kétoldalú tárgyalásukon Pekingben
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Orbán Viktor az állami vendégházban tartott tárgyalás elején azt mondta: a szabadkereskedelemnek és a világgazdaság szabadságának a rendjét fenntartani komoly feladat, és az Egy övezet, egy út együttműködés egy fontos garancia.

„Nekünk, magyaroknak egy nyitott világgazdaság kell” - folytatta -, ezért Magyarország a jövőben is szeretne részt venni ebben az együttműködésben, és ezzel kapcsolatosan semmifajta ideológiai, külső nyomást nem fogad el, a magyar kormány mindig is a nemzeti érdekeket fogja követni.

A kormányfő megtiszteltetésnek és fontosnak nevezte a Egy övezet, egy út kezdeményezés második nemzetközi fórumára szóló meghívást.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a kínai vállalatok jelentősen hozzájárulnak a magyar gazdaság korszerűsítéséhez, a kínai beruházások 4,5 milliárd dollárnyi értéket képviselnek Magyarországon. Egyúttal kérte, hogy a tőkeberuházások növekedésének ütemét tartsák fenn a jövőben is.

Li Ko-csiang a magyar kormányzati delegációt köszöntve a szoros kínai-magyar kapcsolatokat és együttműködést méltatta, amely - mondta - új területekre is kiterjedhet, például a digitalizációban. Hozzátette, a már eddig is kézzelfogható eredményeket hozó együttműködésben további óriási lehetőségek vannak nemcsak a nagyvállalatok, hanem a két ország kis és közepes cégei között is.

A kínai miniszterelnök beszélt a szabadkereskedelem és a gazdasági fellendülés fontosságáról is, ami szerinte megerősíti a világbékét.

Orbán Viktor miniszterelnök (j2) és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök (j) kétoldalú tárgyalásukon Pekingben
Orbán Viktor miniszterelnök (j2) és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök (j) kétoldalú tárgyalásukon Pekingben
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A tárgyalás után a magyar és a kínai miniszterelnök jelenlétében több kétoldalú megállapodást is kötött a két ország, magyar részről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter írta alá az egyezményeket. Ezek egy magyar-kínai együttműködési központ létrehozásáról, a sport területén folytatott együttműködésről, a „digitális selyemútról”, valamint az akadálymentes kereskedelmet elősegítő munkacsoport létrehozásáról szólnak, továbbá aláírtak egy, a magyar baromfi kínai kivitelét lehetővé tevő kétoldalú megállapodást.

A kínai államfővel is tárgyalt

Hszi Csin-ping kínai államfő is fogadta Orbán Viktort Pekingben - tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.

A tárgyaláson a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok 70. évfordulójáról, a gazdasági együttműködés sikereiről és európai ügyekről is szó volt - közölte a sajtófőnök.

Hszi Csin-ping kínai államfő (j) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt Pekingben
Hszi Csin-ping kínai államfő (j) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt Pekingben
Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Orbán Viktor pénteken és szombaton részt vesz a második Egy övezet, egy út fórumon, amelyen 37 kormány- és államfő, valamint egyéb világvezető lesz jelen. A fórum a 2013-ban meghirdetett, világméretű gazdasági-infrastrukturális Egy övezet, egy út kezdeményezéshez kapcsolódó legmagasabb szintű nemzetközi esemény, egyúttal Kína idei legfontosabb rendezvénye. Az Új Selyemútként is emlegetett elképzelés eddigi eredményeivel kapcsolatban Vang Ji kínai külügyminiszter nemrégiben úgy nyilatkozott: mostanra összesen 126 ország és 29 nemzetközi szervezet írt alá együttműködési megállapodást Kínával az Egy övezet, egy út keretein belül.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink

Orbán Viktor megérkezett Kínába

ĀA magyar miniszterelnök részt vesz az Egy Övezet, Egy Út Fórumon, illetve Kína vezetőivel is tárgyal majd a következő három napban

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom