Külföld

„Könnyen azonosítható, kik állnak a szervezett migránskaravánok mögött”

A görögországi és törökországi migránskaraván mögött könnyen azonosítható személyek, szervezetek állnak - írja a Migrációkutató Intézet legújabb, kedden megjelent gyorselemzésében. 

„Könnyen azonosítható, kik állnak a szervezett migránskaravánok mögött”
A bevándorlók nem maguktól szerveződtek karavánná
Fotó: AP/Janisz Papanikosz

Az Intézet arab nyelvű forrásokkal és külföldi cikkekkel támasztotta alá, hogy a bevándorlók nem maguktól szerveződtek karavánná, majd támadtak a rendőrökre.

A Migrációkutató Intézet március végén tette közzé a görögországi és törökországi migránskaravánnal kapcsolatos gyorselemzését. Akkor arról írtak, hogy több ezer migráns próbál eljutni a szervezők által megjelölt – később megváltoztatott – gyülekezési pontra, ahonnan Észak-Macedónia irányába akarták elindítani a karavánt, hogy majd onnan, a Balkánon keresztül Nyugatra jussanak.

Azt írják, a görög hatóságok egyelőre sikerrel fojtották el a kezdeményezést, azonban továbbra is fennállnak azok a strukturális tényezők (görög menekültügyi rendszer túlterheltsége, folyamatos magas érkezésszám Törökországból), amelyek miatt a jövőben is fel kell készülni ilyen kezdeményezésekre. Tekintve, hogy a Görögországban rekedt több mint 70 ezer ember alapvetően nem a dél-európai országba szeretett volna eljutni, a tömegigény minden hasonló akcióhoz adott lesz a továbbiakban is. Az erősödő törökországi aktivitásra utal, hogy az elmúlt napokban 2 ezer személy próbált meg illegálisan átjutni Görögországba.

Az elmúlt két hétben látott görögországi események megerősítették az anyagunkban írtakat, nevezetesen, hogy

  • érdemi szervezőmunka zajlik a Görögországban rekedt migránsok Nyugat-Európa felé történő továbbutaztatása érdekében
  • a görög hatóságokon fog múlni a kezdeményezés sikeressége

- áll a szövegben.

A kutatóintézet, állításának alátámasztására, elemzésében közzétette azokat az arab nyelvű forrásokat, amelyek a kezdeményezések mögötti szervezetekre, személyekre utalnak.

Omar Al-Hajj felhívása a Facebookon
Omar Al-Hajj felhívása a Facebookon
Forrás: Migrációkutató Intézet

A görögországi kezdeményezés hivatalos Facebook-oldalán 2019. március 11-én közzétett (és azóta eltávolított) poszt második sorában jelenik meg Omar Al-Hajj neve, aki saját magára szervezőként hivatkozik. 

A törökországi kezdeményezés ernyőszervezeteként azonosított Szíriai Egyesületek Fóruma mintegy 50 szíriai egyesületet és NGO-t tömörít. 

A Szíriai Egyesületek Fórumáról szóló cikk
A Szíriai Egyesületek Fórumáról szóló cikk
Forrás: Migrációkutató Intézet

Egy másik arab nyelvű sajtóforrásban megemlítenek egy Badawi nevű személyt is, akit a migránskaravánhoz kapcsolódó kampány koordinátoraként említ a szöveg.

A Migrációkutató Intézet - az arab nyelvű forrásokon kívül - felsorolta azokat a külföldi, szinte kizárólag balliberális felületen megjelent cikkeket, amelyek kiemelten foglalkoztak a görögországi eseményekkel.

Az Intézet gyorselemzését teljes terjedelmében ide kattintva tudja elolvasni!