Külföld

Kisebb tűz volt az al-Aksza mecsetben

Kisebb tűz keletkezett a jeruzsálemi al-Aksza mecset egy részében hétfő este; az oltás sikeres volt, személyi sérülés nem történt

Kisebb tűz volt az al-Aksza mecsetben
Az iszlám vallás harmadik legszentebb helye, azonban a judaizmusban is kiemelt fontossággal bír
Fotó: AFP/THOMAS COEX

A tűz a Templomhegy délkeleti sarkán keletkezett, a Salamon istállóiként - arab nevén Marvání imaházként - is ismert részen, néhány órával az után, hogy Párizsban lángra kapott a francia főváros híres katedrálisa, a Notre-Dame.

A mecsetre felügyelő hatóság szerint a tüzet a környéken játszadozó gyerekek okozták, nem szándékosan. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Az al-Aksza mecset az iszlám vallás harmadik legszentebb helye, a hely azonban a judaizmusban is kiemelt fontossággal bír, mert itt állt az ókorban a második jeruzsálemi templom, melynek időszámításunk szerint 70-ben elkövetett lerombolása jelentette a zsidó nép szétszóratásának kezdetét. Izrael az 1967-es háborúban elfoglalta Kelet-Jeruzsálemet - benne az óvárost -, az al-Aksza mecset környéke azonban a történelmi megállapodások értelmében a Vakf, az iszlám szent helyeket felügyelő bizottság gondnoksága alá került.

Kapcsolódó írásaink

A pusztítás mértéke csak napok múlva derül ki

ĀÉvtizedekig is eltarthat a teljes renoválás - Gyűjtést indít a Mazsihisz az újjáépítésre - Az EU kulturális miniszterei szakmai támogatást és önkénteseket ígértek a felújításhoz - Videóban mutatjuk, hogyan néz ki a Notre-Dame a pusztító tűz után +Galéria

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom