Külföld
A műkincsek nagy részét kimentették
A Notre-Dame nagy művészeti darabjai és szent elemei megmenekültek a tűzből +Galéria

Sikeresen kimentették a lángoló Notre-Dame-ból a műkincsek és más értékes tárgyak jelentős részét – jelentette be Gabriel Plus, a párizsi tűzoltóság szóvivője. Az egyházi szertartások kellékeit, köztük felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat a tűzoltók kivitték a székesegyházból és biztonságba helyezték.
A France 24 tudósításából kiderült, hogy az orgona is viszonylag jó állapotban maradt a tűzeset után. Az épület orgonája 7800 sípból áll, többször felújították, és a mai napig működik.
Noha az első hírek arról szóltak, hogy a brutális forróság miatt megsemmisültek a katedrális középkori rózsaablakai, kiderült, a három hatalmas üvegművészeti mestermű átvészelte a tüzet, csupán egy XIX. századi üvegablak esett áldozatául a lángoknak.
A templombelsőről készült képeken látható, hogy a főoltár az 1723-as Pietá-szoborral, a szószék és a kereszt szintén legfeljebb füst- és hamukárokat szenvedett, nem tudni azonban, hogy mi lett a sorsa a diófa-stallumoknak, a kórus gazdagon díszített ülőpadbútorzatai lehetséges, hogy nem vészelték át a történteket.
Több sérült festményt a Louvre-ban restaurálnak majd a későbbi kárfelmérésük után, a kápolnák képeit kimenekítették a tűz idején.
Az épületben keletkezett kár azonban egyelőre felbecsülhetetlen. Az épület újjáépítéséhez és a szent emlékek rekonstruálására világszerte gyűjtések indultak az éjszaka folyamán.
Biztonságban vannak a relikviák
André Finot, a Notre-Dame-székesegyház szóvivője korábban elmondta, hogy a kegytárgyak egyelőre biztonságban vannak a sekrestyében lévő Kincstárban. Az ANSA olasz hírügynökség szerint a megmenekült relikviák között van Szent Lajos király tunikája és Krisztus töviskoronája is, amelyet a hagyomány szerint Szent (IX.) Lajos gyűjtött be a Szentföldről. A párizsi ügyészség időközben bejelentette: egyelőre balesetként kezelik a keletkezett tüzet. A vádhatóság korábban kizárta a gyújtogatást, illetve egy esetleges terrorcselekményt.
