Külföld

Nem adják ki, Szudánban állítják bíróság elé Besírt

Nem adják ki más országnak, és Szudánban állítják bíróság elé az ország elmozdított elnökét, Omar al-Besírt - jelentette be pénteken az újonnan felállt katonai tanács vezetője, Omar Zejnalábidín.

Nem adják ki, Szudánban állítják bíróság elé Besírt
Omar el-Besír jelenleg házi őrizetben van
Fotó: AFP/MINASSE WONDIMU HAILU

Zejnalábidín a sajtótájékoztatón azt mondta, a kiadatás szégyen lenne az országra nézve. "Még fegyveres lázadókat sem adnánk ki" - szögezte le, hozzátéve, hogy Szudánnak megvan a maga igazságszolgáltatása. Megerősítette, hogy valóban letartóztattak több, Besírhez köthető embert: "a letartóztatásokról szóló hírek igazak; bíróság előtt fognak felelni azok, akiknek köze volt tüntetők meggyilkolásához" - jelentette ki a december óta tartó demonstrációkban megölt emberekre utalva.

Zejnalábidín megerősítette: a volt elnök továbbra is a hadsereg őrizetében van. Hangsúlyozta, hogy Besír eltávolítása nem puccs volt, a katonák csupán az emberek akaratának tett eleget.

"Az új szudáni kormány civilekből fog állni" - szögezte le egyebek mellett, kijelentve azt is, hogy a katonai tanács tiszteletben tartja a nép követeléseit, és csupán a békés társadalmi párbeszédet akarja elősegíteni. Ezzel kapcsolatban hozzátette, már pénteken megkezdik a tárgyalásokat a különböző politikai frakciókkal. "A szudáni válságot a tüntetők fogják megoldani, nem pedig a hadsereg" - közölte, hozzátéve: a tanács tagjai nem hataloméhesek.

Besír elmozdításával a december óta tartó demonstrációk nem értek véget: a szudáni tiltakozók legfőbb csoportja, a szudáni szakmai kamara már csütörtökön további tüntetésekre szólított fel, és elutasította a védelmi miniszter bejelentését arról, hogy az ország irányítását kétéves átmeneti időre egy katonai tanács venné át.

Hírügynökségek szemtanúkra hivatkozva arról számoltak be pénteken, hogy a tüntetők jelenleg is a védelmi minisztérium épülete előtt táboroznak.

A volt szudáni elnök ellen a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban elkövetett népirtás, háborús és emberiesség elleni bűntettek miatt 2008-ban emelt vádat, és a rákövetkező évben letartóztatási parancsot adott ki. Maga Besír a testületet korábban politikailag elfogultnak nevezte.

A Szudánt 30 évig irányító Omar al-Besírt a hadsereg csütörtökön mozdította el hivatalából, és még aznap le is tartóztatta. Ezután a szudáni védelmi miniszter bejelentette, hogy három hónapos rendkívüli állapotot hirdettek ki az országban, és felfüggesztik az alkotmányt. Az állam élére, kétéves átmeneti időszakra, katonai tanács áll, majd választásokat tartanak. A parlamentet és a regionális kormányzatokat feloszlatják, az ország határait pedig további utasításig lezárták.

Kapcsolódó írásaink