Külföld

Újrakezdődhet a karaván szerveződése Szalonikinél

A osztrák belügyminiszter az illegális bevándorlás fokozódása miatt ismét meghosszabbítjaa határellenőrzést a Magyarországgal és a Szlovéniával közös határszakaszon

Megcsappant a Szalonikinél gyülekező bevándorlók száma egy szombati, rendőrökkel való összecsapás után, a görög rendőrség pedig tegnap elkezdte felszámolni az ott maradó menekültek sátortáborát. A köztelevízió tudósítója szerint a helyszínen továbbra is feszült a helyzet.

A múlt csütörtöki és pénteki összecsapások után szombaton kövekkel kezdték el dobálni a görögországi Szalonikinél gyülekező migránsok a rohamszerelésben felsorakozott rendőröket, akik erre könnygázzal és hanggránátokkal válaszoltak – derül ki a köztévé helyszíni tudósításából. Az incidensre akkor került sor, amikor a Nyugat-Európába eljutni szándékozó, napok óta szerveződő „reménysugár karaván” tagjai megpróbálták elhagyni a tábort. A csoport Észak-Macedónia felé akart elindulni, de ezt a rendőröknek sikerült megakadályozni.

Az M1 tudósítója korábban azt mondta, a görög hatóságok tájékoztatták a migránsokat, hogy csak a táborba, a befogadó helyekre és az általuk bérelt lakásokba engedik őket, de az országot nem hagyhatják el. A rendőrség ellenőrzőpontokat állított fel, s nem engedik tovább azokat, akik nem rendelkeznek belépővel a táborba.

A szombaton a rendőrökre támadó bevándorlókat egyébként a jelentős erővel fellépő hatóságok őrzött befogadó helyekre szállították. A migránsok később nem tanúsítottak ellenállást, az elégedetlenség viszont a köztelevízió szerint megmaradt. A csatorna tegnapi híradójában elhangzott az is, hogy százan maradtak azon a mezőn, ahol az elmúlt napokban gyülekeztek, a maradók viszont azt mondták, nem hagyják el a területet. A létszám megcsappanása ellenére viszont bármikor újrakezdődhet a migránskaraván szerveződése – tették hozzá.

A Euronews hírportál tegnap délután írt arról, hogy a görög hatóságok vasárnap elkezdték feszámolni a tábort, az emberek nagy részét busszal vitték befogadó helyekre.

A német sajtóra hivatkozva a köztelevízió szombaton arról számolt be, hogy titokban segítettek hazajutni a német hatóságok egy terroristafeleségnek. Carla Steinhauer múlt csütörtökön érkezett Németországba, és a repülőtéren azonnal őrizetbe is vették őt gyermekrablás miatt. A nő ugyanis néhány éve német férjét elhagyva szökött Szíriába, és magával vitte három közös gyermeküket is. A hatóságok a két, életben maradt kislányára való tekintettel engedélyezték a nőnek a hazatérést a törökországi táborból, ahol év eleje óta tartózkodott. A gyermekeket édesapjuk felügyeletére bízták.

Az osztrák belügyminiszter Európai Bizottsághoz intézett levelére hivatkozva az APA hírügynökség tegnap közölte, hogy Ausztria legalább novemberig meghosszabbítja a visszaállított határellenőrzést a Magyarországgal és a Szlovéniával közös határszakaszon. Ausztria és Németország 2015 szeptemberében döntött úgy, visszaállítja a határőrizetet, amelyet később többször is meghosszabbítottak. Herbert Kickl osztrák tárcavezető a mostani döntést az illegálisan érkező migránsok magas számával, és az Iszlám Állam európai harcosainak esetleges visszatérésével indokolta.

Trump: Forduljanak vissza a migránsok

Az amerikai-mexikói határ kaliforniai szakaszához utazott helyi idő szerint péntek délután Donald Trump az Egyesült Államok elnöke, hogy megtekintse a határfal egyik épülő részét, amelyet Calexico városánál tartósnak és „jó magasnak” talált. Később részt vett egy kerekasztal-beszélgetésen, ahol határőrökkel és helyi politikusokkal a határok mentén kialakult helyzetet vitatták meg. Az eseményen elmondta, hogy az Egyesült Államok megtelt, és a migránsoknak vissza kell fordulniuk. „A rendszer csurig van, már nem tudunk titeket befogadni” – jelentette ki. Trump egyúttal közölte, hogy az elkövetkező két évben csaknem négyszáz mérföldnyi (körülbelül hatszázötven km) falat húznak fel a határon.